Belföld

A mecénás hagyományok életre kelnek

Második alkalommal rendezték meg szombaton a Székesfehérvári Jótékonysági Estélyt, mellyel az évet nyitják a fehérvári adakozók.

Az ötletgazda páros Miklósa Erika operaénekes és Cser-Palkovics András polgármester volt, akik tavaly indították el e értékes kezdeményezést. A cél idén is az volt, hogy aki megtehette, befizetett egy estélyre, és ezzel valamilyen nemes ügyet támogatott, miközben dzsesszzene mellett szórakozhatott.

Az idei esztendőben Böjte Csaba ferences szerzetes által Székesfehérváron létrehozott Szent Imre Iskolaházat, annak működését támogatták az estély résztvevői. Erdélyben már 65 iskolaházat működtetünk, Magyarországon a fehérvári a harmadik – mondta a szerzetes. Böjte Csaba hozzátette: ugyanolyan alapanyagból teremtődik minden gyermek, és mindannyiuknak szükségük van a törődésre, mindegy az, hogy a Kárpát-medence mely zugában születnek.

Látom sok helyen, hogy szükséget szenvednek az emberek, amit nem lehet tétlenül nézni – mondta a jótékonysági estély fővédnöke. Herczeg Anita, a köztársasági elnök felesége hangsúlyozta: azt viszont jó látni, hogy embertársaink segítő szándéka nem halt ki; nagyobb hiányt látva az adakozó kedv is nő, ezért vállaltam a fővédnökséget, és jöttem el magam is.

A tavalyi esztendőben a Hiemer-ház báltermében rendeztük a jótékonysági estet, idén az már kicsinek bizonyult, de szerencsére a Magyar Király Szálló lehetőséget biztosított a rendezvénynek – említette Miklósa Erika.

A királyi város polgármestere kiemelte: örülök, hogy újra életre kelnek a mecénás hagyományok, és ilyen szép számban jelennek meg a város cégvezetői, tehetősebb emberei. Nagyszerű 2013-as Emlékévet készítünk elő, és nagyszerű emberekkel kezdjük egy adakozó jótékonysági estélyen az évet, büszke vagyok, hogy fehérvári lehetek – zárta Cser-Palkovics András.

A jótékonysági estélyre százötvenen vásároltak jegyet, és várhatóan hajnalig töltik az időt a Tárkony Művekkel, akik otthon vannak népzenében, dzsesszben, de Bartóktól sem riadnak meg. Velük lép fel Miklósa Erika is. Az éjszakát pedig a Cserta Band(a) muzsikálja át.

A bevételeket azzal is növelni kívánják a szervezők, hogy tizenöt palack nemes bort árvereznek, amire az estély vendégei licitálhatnak. A tizenöt palack bor az árverést követően összesen egymillió húszezer forintért kelt el, azaz átlagosan 68 ezer forintot szántak üvegenként jótékonysági célra a mecénások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik