Belföld

Másfél hónapig lehet pályázni az ócsai állami lakásokra

Ocsai-devizafalu(210x140)(2).jpg (ócsa, devizafalu, szociális lakótelep)
Ocsai-devizafalu(210x140)(2).jpg (ócsa, devizafalu, szociális lakótelep)

Február közepéig jelentkezhetnek azok a családok, amelyek devizahitel-tartozás miatt elveszítették otthonukat, és szívesen beköltöznének az ócsai devizatelepre. Kiderült az is, hogy maximum 21 ezer forint lesz a bérleti díj.

A szociális családiház-építési programról 2011 augusztusában döntött a kormány. A program célja, hogy az állam elhelyezést biztosíthasson azoknak, akik devizaalapú vagy forintalapú jelzáloghitel-szerződésből fakadó tartozás miatt elveszítették a lakásukat, házukat.

Az első 80 ház kivitelezését a meghívásos pályázaton nyertes cég, a VeszprémBer Zrt. október közepén kezdte meg. A kivitelezővel megkötött szerződés értelmében az átadást márciusra tervezik.

Korábbi tervek szerint január 21-ig lehetett volna pályázni az első 80 lakásra, de a legutóbb megjelent Magyar Közlönyben már február 15. a határidő.

A pályázatokat a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak címezve egy elektronikus és egy papíralapú példányban kell benyújtani.

Feltételek

Az pályázhat, akinek a lakását 2011. október 1. és 2012 november 30. között kényszerértékesítésre jelölték ki. Ennek a lakásnak a hitelszerződésben meghatározott forgalmi értéke nem lehetett több Budapesten és a megyei jogú városokban 25 millió, más településen pedig 20 millió forintnál.

A pályázó háztartásában kell lennie legalább egy olyannak, aki nem idősebb 25 évesnél, és családi pótlékra jogosít, vagy még tanuló.

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat a jelentkezőket rangsorolja. Előbbre kerül a listán, aki keresőtevékenységet folytat, vagy az állását 2008. szeptember 30. után veszítette el.  Ezután a pályázatkezelő környezettanulmányt készít minden pályázóról. Ebben feltárja a jövedelmi-vagyoni viszonyait, képzettségét, és azt, hogy hajlandó-e közfoglalkoztatásban részt venni.

A bíráló bizottság tagjait a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter március 14-ig jelöli ki.  A bizottság március 25-én 50 négytagú, 20 öttagú és 10 hattagú háztartást jelöl ki bérlőnek. A döntés ellen nincs jogorvoslat.

A havi bérleti díj az első évben – az előbbi sorrendben – 16 800, 19 500, illetve 21 100 forint lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik