Belföld

A pirotechnikai szabályok betartására figyelmeztetnek

24.hu
24.hu

2012. 12. 31. 09:41

A pirotechnikai szabályok betartását kéri mindenkitől a katasztrófavédelem annak érdekében, hogy a szilveszteri időszakban elkerülhetőek legyenek a balesetek.

Petróczi Tímea, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI megkeresésére arra hívta fel a figyelmet, hogy a vonatkozó előírások megszegése szabálysértésnek minősül, betartásuk kötelező.
Emlékeztetett arra, tavaly szeptember 1-jén újult meg a polgári célú pirotechnikai tevékenységről szóló jogszabály, amely az eszközök minél biztonságosabb felhasználását szolgálja.

Elmondta, a pirotechnikai termékeket osztályokba sorolták, azok kockázatától és a zajszintjétől függően, és a jogszabályban rögzítették azt is, kik vásárolhatják meg engedély nélkül az egyes kategóriákba sorolt termékeket.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) napokban tartott sajtótájékoztatóján is arra hívták fel a figyelmet, hogy akár 150 ezer forintos bírságra is számíthatnak a pirotechnikai szabályokat megszegők.

A hatályos kormányrendeletben négy osztályba sorolták a pirotechnikai termékeket. Az úgynevezett harmadik pirotechnikai osztályba tartoznak a december 28. és január 1. között megvásárolható, december 31-én 18 órától január 1. reggel 6 óráig felhasználható termékek.

Az ORFK az ilyen termékek vásárlóinak figyelmét arra hívta fel, nézzék meg, hogy az árut ellátták-e címkével. A forgalmazónak ugyanis magyar nyelvű, jól olvasható felirattal kell ellátnia a terméket, azon szerepelnie kell a gyártó, illetve az importőr adatainak, a termék nevének, típusának, pirotechnikai osztályának és az úgynevezett tanúsítási regisztrációs számának. Szerepelnie kell továbbá a terméken a hatóanyag-tartalomnak, a gyártási vagy forgalmazási engedély számának, továbbá a felhasználhatóság idejének. A termékhez közérthető használati és kezelési útmutatót is mellékelni kell, továbbá baleset- és egészségvédelmi figyelmeztetést is kell csatolni ahhoz.

Tavaly 275 ember ellen tettek feljelentést pirotechnikai termékekkel való szabálytalanság miatt, közülük 216-ot marasztaltak el, tőlük mintegy 3 millió forint bírság folyt be az államkasszába. Idén áprilisig, a szabálysértési értékhatár változásáig 131 feljelentés történt, 112 embert marasztaltak el, az ő bírságuk összesen másfél millió forintot tett ki.
Az ORFK arra is felhívta a figyelmet, hogy a jellemzően látványelem nélküli, elsődlegesen hanghatással járó petárdákat nem szabad használni, petárdázni 2005 óta tilos.

Figyelmeztettek arra is, hogy csak működési engedéllyel rendelkező forgalmazótól vásároljanak az emberek pirotechnikai terméket, és amit nem használnak fel, január 5-ig vigyék vissza a forgalmazóhoz, aki azt köteles térítésmentesen visszavenni.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2016. augusztus 18.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter (j) átadja a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést Bayer Zsolt írónak, újságírónak, szerkesztőnek, a Magyar Hírlap munkatársának az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadó dísztermében tartott ünnepségen 2016. augusztus 18-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.