Belföld

Így vittek el a rendőrök egy teljes frakciót

Kozgep(1)(210x140)(1).jpg (Közgép)
Kozgep(1)(210x140)(1).jpg (Közgép)

Elvezetik Portik Tamást, konténerbe ültetik a nyolcker rendőreit, fiatalok esnek egymás szájára a Szigeten. Az év képei - második rész.

Ha valaki hiányolta volna “az év képei” válogatásunkból a Közgép-foglaló LMP-seket, a Békemenetet, a Szigetet , Csányi Sándor teheneit, Komár László temetését, vagy Fekete Györgyöt, ne csüggedjen: a második etapban pontosan ott folytatjuk, ahol csütörtökön abbahagytuk. Valahol nyáron.

Elvileg uborkaszezon, illetve a buli évszaka, hála többek között Gerendai Károlynak, idén azonban legalább annyira volt tele a levegő feszültséggel, mint bor- és sörszaggal. A zöldek odaláncolták magukat a miniszterelnökhöz állítólag legközelebb álló oligarcha köztender-bajnok cégóriásához, a melegfelvonulás szokás szerint nem múlt el homofób bekiabálások és némi radikális erőfitogtatás nélkül, ügyeletes fotósunkat pedig legalább annyira érdekelte a Sziget szemete, mint az őrjöngő zenészek és közönségük.


Kattintson a képre és nézze meg az év fotóinak másik felét!

És akkor a tragikus veszteségekről – Szita Bence, Komár László -, Semjén Zsoltról, a Himnusz-újraforgatásról, a jobbikos Gyöngyösi Márton jól irányzott parlamenti felszólalásáról, a diáktüntetésekről és Fekete Györgyről még nem is beszéltünk. Most sem fogunk, inkább megmutatjuk őket, hogy mindenki kiállíthassa magának 2012 egyenlegét. Kattintson a képre!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik