Belföld

ORFK: nem volt halálos közúti baleset a hosszú hétvégén

Nem történt halálos közúti baleset a karácsonyt közvetlenül megelőző napokon és az ünnep ideje alatt.

A közutakon a rendőrök 133 személyi sérüléses balesetnél intézkedtek: 43 súlyos, 90 könnyű sérüléssel végződött. Az ünnepi hosszú hétvégén 346 anyagi kárral járó baleset történt – olvasható a police.hu oldalon.

Az elmúlt öt napban a rendőrök 488 embert fogtak el, közülük 294-et bűncselekmény elkövetésekor tetten érve, 115-öt pedig körözés alapján. A rendőrök 932 embert állítottak elő, 295-öt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt.

Az ország több megyéjében csoportosan elkövetett garázdaság helyszínén kellett intézkedni: a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mádon karácsony első napján három férfi bántalmazott két másikat. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Encsencsen egy családi ház udvarán két társaság szólalkozott össze. Nyírkátán egy korábbi bántalmazás miatt történt verekedés.

Aranyvasárnap a Zala megyei Becsehelyen három férfi verekedett össze. A Vas megyei Szombathelyen, Sárváron és Ikerváron, a Baranya megyei Drávapalkonyban, Pest megyében Aszódon, illetve  Bács-Kiskun megyében, Kalocsán is hasonló bűncselekmények miatt intézkedtek rendőrök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik