Belföld

Kitüntették a Békemenetet

békemenet (békemenet, )
békemenet (békemenet, )

Az idei Polgári Magyarországért Díjat kapta meg.

A Békemenet kapta idén a Polgári Magyarországért Díjat. Az átadási ünnepségen az Országgyűlés elnöke a rendszerváltás története egyik legfontosabb mozgalmának, történelmi fordulópontnak nevezte a Békemenetet. Elmondása szerint idén januárban megvédte Magyarország megújításának programját, a nemzet szuverenitását és a demokráciát.

A Békemenet jelentőségét csak a Nagy Imre-újratemetésen vagy az erdélyi tüntetésen megjelenő sokaság kiállásához lehet hasonlítani – hangsúlyozta Kövér László, aki szerint, ha a Békemenet 1994, „a kommunisták hatalomba való első visszatérése” előtt szerveződik meg, ma nem itt tartana Magyarország.

A kormány melletti kiállást többször is demonstráló Békemenet nevében Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapítója és szóvivője vette át az elismerést Mádl Dalmától, néhai Mádl Ferenc államfő özvegyétől és Balog Zoltántól, a díjat létrehozó Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnökétől, az emberi erőforrások miniszterétől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik