Belföld

A közmédia magyarázkodik a tábor szétverése miatt

Balhe-az-MTVA-szekhazanal(960x640)(1).jpg (mtva, tüntetés, nagy navarró balázs, )
Balhe-az-MTVA-szekhazanal(960x640)(1).jpg (mtva, tüntetés, nagy navarró balázs, )

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerint jogszerűen bontották le a köztévénél éhségsztrájkolók táborát.

Az MTVA továbbra is szeretné megvédeni Kunigunda úti gyártóbázisát és a körülötte levő területeket, mind biztonsági, mind esztétikai szempontból – írják közleményükben, amelyet azután adtak ki, hogy a tüntetők rendőri védelmet kértek.

Mint írják, a majd egy évig ott demonstrálók az MTVA álláspontja szerint jogszerűtlenül foglalták el az A és a B porta előtti füves területet, majd a gyártóbázis előtti útszakaszt. A híresztelésekkel ellentétben a biztonsági őröket nem állították elő, csupán ötfős csoportokban tanúként hallgatják meg a III. kerületi rendőrkapitányságon.

Az MTVA számos esetben tett bejelentést, panaszt és feljelentést az illetékes szerveknél, ezért volt lehetősége a sorozatos intézkedésekre, hiszen szeretné megvédeni ingatlanegyüttesét a megélhetési tüntetőktől és attól a látványtól, amely a székházba érkező látogatókat fogadja. Az MTVA továbbá szeretné biztosítani dolgozói számára a nyugodt munkakörnyezetet és a bejárati porták akadálymentes megközelíthetőségét.

A közmédia a jogszabályok maximális betartásával továbbra is keresi azokat a lehetőségeket, amelyek lehetővé teszik, hogy a magukat spontán demonstrálóknak nevezett csoportosulás minél hamarabb minél messzebbre kerüljön a székháztól – hangsúlyozza az MTVA közleménye.

MSZP: brutális támadás

A Magyar Televízió székháza előtt az MTVA biztonsági őrei ma hajnalban minden eddiginél brutálisabb támadást intéztek a sajtószabadságért tüntetők ellen. A közszolgálati média vezetése nem először próbálja – törvénytelen eszközökkel – eltüntetni azokat, akik immár egy éve tiltakoznak az adónkból fenntartott televízió hírhamisításai miatt – írja az MSZP közleménye.

Felmerül a kérdés, hogy a vélhetőleg törvénytelenül fellépő biztonsági őrök kinek az utasítására cselekedtek?
Az ellenzéki párt felszólítja a televízió épületét biztosító cég vezetését, álljanak a nyilvánosság elé, és adjanak tájékoztatást arról, hogy dolgozóik brutális fellépése túlbuzgóságukból fakadt-e vagy megrendelőjük elvárásainak akartak durvaságukkal megfelelni? 

Az MSZP nyomatékosan kéri a rendőrséget, tegyenek meg mindent a tiltakozók biztonságáért és gondoskodjanak arról, hogy demokratikus jogaikkal élhessenek!

LMP: újabb jogtiprás a közmédiánál

Ha jogtiprásról van szó, a közmédia vezetői nem ismernek határt. Ma hajnalban a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap magánhadserege brutális támadást indított a tisztességes közmédiáért jogszerűen tüntetőkkel szemben. Korlátozták a gyülekezési jogukat, a személyi szabadságukat és a garázdaság bűntettét is elkövették. Nyilvánvaló, hogy tudatában voltak annak, hogy bűncselekményt követnek el, hiszen a rendőrség érkezését követően megpróbáltak elmenekülni – írja közleményében az LMP.

Az LMP mélységesen elítéli az újabb jogtiprást, és felszólítja Böröcz Istvánt, az MTVA vezérigazgatóját, hogy haladéktalanul tájékoztassa a közvéleményt arról, hogy ki adott utasítást a bűncselekmény elkövetésére. Az LMP képviselője a helyszínen járt, és úgy döntött, hogy összehívja az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság ellenőrző albizottságát az ügy kivizsgálása érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik