Belföld

A katonák is az eltűnt diákot keresik

Katonák is részt vettek az eltűnt végzős diák keresésében.

//www.honvedelem.hu/files/9/35524/kereses1.jpg

Fotó: MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezred

Dr. Csizek Tibor rendőr ezredes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója, december 18-án délelőtt azzal a kéréssel fordult Domján László vezérőrnagyhoz, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokához, hogy biztosítson katonákat Kovács Balázs, egy múlt hét csütörtökön eltűnt 18 éves iszkaszentgyörgyi diák kereséséhez – adta hírül a Honvedelem.hu.

December 18-án, kedden 13 és 17 óra között a székesfehérvári székhelyű MH 43. Nagysándor József Híradó és Vezetéstámogató Ezredtől negyven, az MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóaljból pedig húsz katona segítette a rendőröket az eltűnt diák keresésében.

Mint arról korábban a Fehérvár24 beszámolt, a fiú 2012. december 13-án reggel iszkaszentgyörgyi otthonából iskolába indult, de oda nem érkezett meg, és azóta ismeretlen helyen tartózkodik. A fehérvári rendőrök kérik, hogy aki a fiatal tartózkodási helyéről tud vagy eltűnésével kapcsolatban információval rendelkezik, az hívja a Székesfehérvári Rendőrkapitányságot a 22/541-600-as telefonszámon vagy tegyen bejelentést a 107-es vagy a 112-es segélyhívók bármelyikén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik