Belföld

A főváros adósságrendezése még kérdéses

Az egyeztetések már elkezdődtek, de egyelőre csak annyi bizonyos, hogy a teljes tartozás legalább 40 százalékát átveszi az állam. Ez gyakorlatilag a minimum, amit a kormány vállalt.

Egy korábbi bejelentés szerint az ötezer fő alatti önkormányzatoknál a teljes adósságot átvállalja az állam, és azt év végéig ki is fizeti. Az ennél nagyobb településeken 40 és 70 százalék közötti lesz az adósságátvállalás.

Pintér Sándor belügyminiszter kedden egyeztetett a főváros vezetésével. Elmondta, hogy a főpolgármester tájékoztatása szerint Budapest központi adóssága 186 milliárd forint.

Pintér egyelőre csak annyit ígért, hogy legalább 40 százalékot, vagyis 74,4 milliárd forintot mindenképpen átvállal a kormány, a végleges összegről  február 15-ig lesz megállapodás – tette hozzá.

A miniszter elmondta, hogy a további egyeztetéseken a törvényi szabályozásnak megfelelően figyelembe fogják venni az önkormányzat adósság-összetételét és adóerejét.

Tarlós István főpolgármester a kormánynak köszönetet mondva arról beszélt, hogy az adósságátvállalással már jövőre 7-8 milliárd forintnyi kamatteher maradhat a fővárosnál, jelentősen javulnak a hitelfeltételek is.

Mint mondta, a fővárost a közvetlen adósság mellett a BKV-n keresztül további 70 milliárd forint terheli közvetetten, a város hitelképessége pedig már 2010 októberére, vagyis a hivatalba lépésére kimerült.  A városvezető úgy vélte: a kormányzati lépés „lélegzethez engedi jutni” Budapestet, és kezelhetővé teszi a jövő évi költségvetését.

A tárca és a főváros közötti egyeztetésen részt vett Tállai András önkormányzati államtitkár, Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, Farkasné Gasparics Emese önkormányzati helyettes államtitkár és Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik