Belföld

Elítélteket segítene munkához a kormány

Borton(1)(210x140)(1).jpg (börtön)
Borton(1)(210x140)(1).jpg (börtön)

A Belügyminisztérium új kísérleti programot indított annak elősegítésére, hogy az elítéltek könnyebben vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba – írta a Népszava.

A büntetés-végrehajtással – valamint a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatallal és a Miskolci Egyetemmel – közös, úgynevezett “Tett” projekt első fázisa már le is zajlott – írta a lap. A Népszava a Belügyminisztériumra hivatkozva közölte, hogy a kísérletben részt vett 680 fogvatartott csaknem fele, 316 már szakmát is kapott.

A program lényege, hogy az elítélteket az intézetbe lépéstől nemcsak a szabadulásukig, hanem “utógondozóval” azután a munkakeresésükben is segítsék – írta a Népszava. A szabadultak ugyanis a hátterük miatt gyakran nem kapnak esélyt, hogy bizonyítsák hozzáértésüket például egy állásinterjún – ez a projekt lehetőséget adna arra is, hogy erre felkészüljenek – olvasható a lapban.

A Belügyminisztérium szerint a program sikeres volt, de a lap által megkérdezett kutató szerint a sikerességet még nem lehet vizsgálni.

Mindez egyelőre tehát kísérlet, és a Belügyminisztérium csak egy év múlva, jövő decembertől “élesítené” országos szinten is a programot – írta a Népszava.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik