Belföld

Szponzorokkal segítené a részösztöndíjasokat Mosonmagyaróvár

egyetemi óra (egyetem, tanítás, tanuló, egyetemista)
egyetemi óra (egyetem, tanítás, tanuló, egyetemista)

A helyi polgármester így szeretne segíteni a vidéken, nehezebb körülmények között élő fiatalok hozzáférését a tanuláshoz.

Agrár- és élelmiszer-tudományi képzést támogató alapot hoz létre Mosonmagyaróvár kétmillió forint induló összeggel, abból a helyi egyetemi kar részösztöndíjas képzésére bekerülő hallgatók költségeit fedezik majd – mondta a város polgármestere az MTI-nek.

Nagy István (Fidesz-KDNP) közölte: szeretnék segíteni a vidéken, nehezebb körülmények között élő fiatalok hozzáférését a tanuláshoz, az agrárdiploma megszerzéséhez. Ez ügyben tárgyalt cégvezetőkkel, elsősorban azokkal, akik korábban gazdászként végeztek a mosonmagyaróvári egyetemen. A segítségüket kérte, csakúgy, mint az érdekelt felsőoktatási intézmény – mai nevén a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdasági és Élelmiszer-tudományi Kara -, amelynek vezetői is keresik a szponzorokat a részösztöndíjasok megsegítésére.

Hozzátette, az elgondolás támogatókra talált, és remélhetően el tudják érni, hogy egyetlen részösztöndíjas hallgatónak se kelljen fizetnie a képzésért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik