Belföld

Megújul Dunaújváros központja

Vissza nem térítendő 1,8 milliárd forintos uniós támogatásból újul meg Dunaújváros központja.

Cserna Gábor polgármester hangsúlyozta: a kormány novemberben a Közép-Dunántúli Operatív Program keretében kiemelt projektként nevesítette a városrehabilitációt. Ennek értelmében a városnak nem kellett önerőt vállalnia, a beruházás megvalósításához nyújtott vissza nem térítendő támogatás mértéke százszázalékos.

A projekt megvalósítása várhatóan jövő tavasszal kezdődik és 2013 végére fejeződik be. Részt vesz benne az önkormányzat mellett konzorciumi partnerként a Dunaújvárosi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. és a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság.

A beruházás révén megszépül a városháza környezete: modern díszteret és sétányt alakítanak ki, sportpálya és játszótér épül saját kiszolgáló épülettel. Az anyakönyvi hivatal a polgármesteri hivatal megújuló C szárnyába költözik, az Aranyvölgyi út-Vasmű út-Tanács utca kereszteződésében körforgalmat alakítanak ki, a parkolóhelyek számát növelik.

Dorkota Lajos megyei kormánymegbízott emlékeztetett rá, hogy az elmúlt években mintegy hétmilliárd forint pályázati pénz érkezett a városba. Bejelentette: a Római városrész szociális rehabilitációjára újabb 1,2 milliárd forintos pályázatot kíván benyújtani a város.

Jelezte, hogy további pályázati források elnyerésére is valós esély mutatkozik. Példaként említette a futballstadion hárommilliárd forintos fejlesztését és a Pálhalmai Agrospeciál Kft.-vel közösen megvalósítandó utánpótlás-sportbázis felépítését, ezek a tervek “már a kormány asztalán vannak”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik