Belföld

Bepöccentek a győri diákok

Hoffmann Rózsa távozását és az elérhetőbb felsőoktatást követelték a győri hallgatók szerdán este a Városháza előtt.

Szerdán 16 órakor a győri színház előtt gyülekeztek azok az egyetemisták és középiskolások, akik a felsőoktatás keretszámának csökkentése ellen tüntettek. A megmozdulás békésen zajlott, a demonstrációt a rendőrség is biztosította.

A színháztól a Széchenyi téren át a Széchenyi István Egyetemhez vezetett az út, majd innen visszafelé a Jedlik híd és a Kettőshídon keresztül a Baross utcán is végighaladt a tömeg. A fiatalok egész úton a tandíj eltörlését, a keretszámcsökkentést és Hoffmann Rózsa távozását követelték.

A menet közel másfél órás séta után érkezett a Városháza előtti térre, ahol kihirdették követeléseiket. Ezek közt – mint már említettük – szerepelt a tandíjmentes tanulási lehetőség, a hallgatói szerződés eltörlése, az egyetemek önállósága. Követelték továbbá, hogy a felsőoktatás reformjaiba az érintetteknek is lehessen beleszólása, valamint azt is, hogy a szűkebb anyagi helyzetben élőknek is legyen lehetőségük az egyetemi képzésekre.

A tömeg egyetértéssel kántálta vissza a szónokok által felolvasottakat. Láthatóan a fogcsikorgató hideg ellenére is nagy volt a lelkesedés. Néhányan transzparensekkel adtak nyomatékot felháborodásuknak.

„Sajnálatos, hogy a tanulás lehetősége is anyagi viszonyoktól függ ezután! – nyilatkozta a helyszínen egy középiskolás résztvevő a Győr24 munkatársának. – Az én szüleim nem tudják kifizetni az egyetemet, dolgozni pedig nem tudok annyit egy nappali képzés mellett, hogy abból rendezzem a tandíjat is.”

„Tavaly is részt vettem a fővárosban rendezett demonstráción – mesélte egy egyetemi hallgató. Akkor jelképesen egy koporsót is cipeltek a fiatalok, ezzel jelképezték, hogy eltemetik a magyar felsőoktatást. Több ezer diák vett részt azon a megmozduláson, de sajnos eddig nem lett semmi eredménye. Attól tartok ezután sem lesz.”

„Valószínű nem lesz pénzünk arra, hogy itthon tanulhassak, ezért a nyelvtanulába fektetem minden energiámat, hogy később elmehessek külföldre. Kilátástalan a helyzet és a saját hazámban attól kell félnem, hogy az anyagi helyzetemen múlik majd a végzettségem. Úgy látom, hogy a kormány ki akarja szorítani a középosztályt a felsőoktatásból – tette hozzá egy másik középiskolás, Zoltán.

A megmozdulás végén a tömeg közösen elénekelte a Himnuszt. Este fél 6 és 6 óra között már ismét kiürült a tér. A felvonuláson nagyjából 500-600 diák, hallgató és leendő hallgató vett részt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik