Belföld

Bajnai: van oka félni a Fidesznek

A volt kormányfő szerint van remény a változásra, csupán össze kell fogniuk a jelentős demokratikus ellenzéki erőknek.

Az Együtt 2014 választói mozgalom egyik alapítója, a Haza és Haladás Egyesület elnöke állítja, a Fidesz félelmét mutatja az ellene indított lejárató kampány is, amelyre becsléseik szerint eddig mintegy 150 millió forintot költöttek el.

Bajnai Gordon arra a felvetésre, hogy indulna-e közös listán Gyurcsány Ferenccel azt mondta a M1 Az Este című műsorában, hogy a politikai pályájuk már különvált. Arra is kitért, hogy a Demokratikus Koalíciónak van ugyan egy elkötelezett szavazóbázisa, de a szavazók egy része elutasítja őket, így a DK-nak először ezt a problémát kell megoldania. Jelenleg Magyarországon nem Gyurcsány Ferenc személye jelenti a legnagyobb problémát, hanem a kormány, amely visszaél a választók bizalmával, és kudarcot, kudarcra halmoz – jelentette ki a volt kormányfő.

Elmondása szerint már több mint 6 százalék azok aránya, akik korábban bizonytalan választók voltak, most viszont odaállnának az összefogás mellé.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik