Belföld

LMP: valótlan adatokra alapozták a büdzsét

24.hu
24.hu

2012. 12. 11. 15:24

Az LMP véleménye szerint a kormány valótlan adatokra alapozta a kedden elfogadott jövő évi költségvetést, abban sem a növekedési adatok, sem pedig a tartalék nagysága nem valós.

Schiffer András parlamenti sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a több sebből is vérző költségvetési törvény nem pusztán számok összessége, egyúttal világos lenyomata “a kaszárnyakapitalizmus orbáni víziójának”. Ez a vízió az olcsó és képzetlen munkaerő kiszolgáltatottságának fokozásával igyekszik versenyelőnyt szerezni – tette hozzá. Kijelentette, hogy az LMP szerint ezek az elképzelések erkölcstelenek, elfogadhatatlanok és nem is versenyképesek, ugyanis az ellenzéki párt a tudásba és a helyi gazdaság megerősítésébe fektetne be.

A frakcióvezető idézte Orbán Viktor kormányfő korábbi szavait is, amelyek szerint “az a normális, ha nyáron készül el a jövő évi büdzsé, amit eddig csinált az ország, az beteges. Nem normális, ha csak december utolsó napjaiban derül ki, hogy miként gazdálkodhat az ország”. Schiffer András felhívta a figyelmet, hogy ezzel szemben csak most hétfőn derült ki, hogy “miként gazdálkodhat az ország”, ugyanis a kormányoldal aznap alapjaiban írta át a jövő évi büdzsét.

A politikus úgy fogalmazott: véleménye szerint az a gyakorlat nem normális, amikor “hazug, valótlan adatokra alapoznak egy költségvetést”. Schiffer András azt mondta, sem a növekedési szám, sem a tartalék nagysága nem valós.

Orbán Viktor kormányának egy fél év sem volt elég arra, hogy egy normális költségvetést összerakjon, ráadásul a zárószavazás előtti módosító javaslatokkal végképp átírta a nyáron beterjesztett indítványt – összegzett. Meglátása szerint ez viszont azt jelenti, hogy a nyáron benyújtott büdzsé megbukott.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a költségvetést már elfogadta a parlament, de az azt megalapozó salátatörvényről még csak most tárgyalnak a képviselők.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.