Belföld

A HÖOK egyelőre nem kér Balog Zoltánból

24.hu
24.hu

2012. 12. 11. 15:01

Nem megy el a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) az emberi erőforrások minisztere által kezdeményezett kedden délutáni egyeztetésre

Balog Zoltán miniszter kedd reggel hívta megbeszélésre a HÖOK elnökségét. Ezt megelőzően a hallgatói szervezet meghívta a kormányfőt a szerdai, Műegyetemen tartandó tiltakozó rendezvényükre. Orbán Viktor válaszlevelében azt írta: “döntéseinkkel semmilyen meglepetést sem okoztunk“, és szakmai egyeztetések céljából kérte, keressék bizalommal Balog Zoltánt.

A HÖOK elnöke az MTI-hez kedden eljuttatott, Balog Zoltánnak címzett levelében megköszönve a tárcavezető “gesztusértékű” invitálását azt írta: a keddi egyeztetésen nem áll módjukban részt venni.

Ennek oka, hogy az oktatásban érintett többi szakmai szervezettel, így a rektori konferenciával, a pedagógus szakszervezetek és a középiskolás diákok képviselőivel minden, a kormányzattal történő tárgyalás előtt egyeztetni kívánnak, és álláspontjuk kialakításához szeretnék figyelembe venni az országszerte tartandó hallgatói fórumok véleményét is – fogalmazott Nagy Dávid.

Hozzátette: ugyanakkor “örömmel állnak” az egyeztetés elé egy későbbi időpontban, hiszen céljuk az oktatás valóban építő jellegű reformjának konszenzusokon nyugvó megteremtése.

Hétfőn az ország több pontján tartottak tiltakozó megmozdulásokat a diákok. Szegeden összeláncolva, a kormányhivatal elfoglalásával, Budapesten vonulással és hídlezárással tüntettek a kormány felsőoktatási átalakítási tervei, a keretszámok csökkentése ellen a hallgatók. Este közel száz gödöllői egyetemista vonult a helyi polgármesteri hivatalhoz, hogy szolidaritását fejezze ki budapesti és vidéki társaival.

Az oktatási államtitkárság hétfői közleményében azt írta: bízik abban, hogy az ellenállásból megértés lesz, mert a változások a hallgatókért és nem ellenük vannak.

Kedd reggel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal miskolci épületét “foglalták el” a felsőoktatást érintő változtatások ellen tiltakozó hallgatók. A több mint hetven egyetemista át akar adni egy petíciót Demeter Ervin kormánymegbízottnak, de mivel ő a parlamentben van, a diákok egyelőre várakoznak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.