Belföld

Az LMP tüntetésre buzdítja a hallgatókat

karacsony-gergely(210x140)(1).jpg (karácsony gergely)
karacsony-gergely(210x140)(1).jpg (karácsony gergely)

Az LMP szolidáris a diákokkal az őket súlyosan érintő kormányzati lépések miatt, és parlamenti frakciója részt vesz a Hallgatói Hálózat által szervezett hétfői tiltakozáson, az ELTE lágymányosi kampuszán – közölte Osztolykán Ágnes és Karácsony Gergely.

Az ellenzéki politikusok közleményükben azt írták, hogy a Fidesz–KDNP-kormányzat – korábbi ígéreteit megszegve – „gőzerővel elindult a felsőoktatás elsorvasztásának útján”. A kabinet az állami férőhelyeket minimálisra szűkíti, amivel gyakorlatilag „Bokros Lajos és Gyurcsány Ferenc elképzelései után Orbán Viktor kormánya is be akarja vezetni a tandíjas felsőoktatást”.

Hangsúlyozták, hogy a hallgatók kétségbeesése teljesen jogos akkor, amikor a felsőoktatás „leépítését” velük és szüleikkel akarják megfizettetni. Visszautalnak arra is, hogy éppen Orbán Viktor biztosította az országot arról, hogy a tandíj ellensége, azt sosem fogja támogatni.

Most viszont egyértelműen kiderült, hogy a kormányfő „szemrebbenés nélkül hazudott” és „hazugság volt” a Fidesz 2008-as, tandíj elleni népszavazási kezdeményezése – értékelik, rögzítve: az LMP támogat minden, jogszabályi keretek között maradó hallgatói megmozdulást és ellenállást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik