Belföld

Mesterházy: kétszer győzzük le Orbánt

Az MSZP elnöke szerint kétszer fogják legyőzni Orbán Viktor miniszterelnököt; először a regisztráció idején, majd az országgyűlési választáson.

Mesterházy Attila vasárnap, heti írásában úgy fogalmazott: “Orbánt a saját maga által tákolt szabályok se tarthatják hatalmon”.

A pártelnök arról írt, hogy az MSZP, és remélhetően más ellenzéki pártok is annyi embert keresnek fel jövőre “amennyit csak bírnak”, hogy elmondják: most az egyszer regisztrálni kell, “hogy választhassunk és véleményt mondhassunk arról, amit a Fidesz az országgal művel”.

Mesterházy Attila szerint a választók előzetes regisztrációjára nincs szükség, bevezetése pedig semmivel sem magyarázható jogkorlátozást jelent. Úgy látja, a regisztrációval a kormány adminisztratív akadályokat állít a választópolgár és a választójog gyakorlása közé.

Az ellenzéki politikus írásában kitért arra is, véleménye szerint a kormány gyakorlatilag bevezette a tandíjat, ráadásul Európa legsúlyosabb tandíjterhét zúdította a fiatalok nyakába.

Kijelentette: ha az MSZP kormányra jut, el fogja törölni a röghöz kötést, a részösztöndíjat, valamint a Diákhitel 2-t, az államilag finanszírozott felsőoktatási helyek számát pedig fokozatosan a 2011-es szintre emelik, és az első “bizonyítási év” alapján dőlne el, ki fizessen tandíjat, és ki kaphat ösztöndíjat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik