Belföld

Soproni színészek a börtönben

24.hu
24.hu

2012. 12. 06. 10:32

Templomban és börtönben is fellép a közeljövőben a Soproni Petőfi Színház társulata, amely új missziójának tekinti, hogy a teátrum falain kívül is közvetítse a kultúrát.

A színház közlése szerint az első különleges helyszínen bemutatott produkciójuk a Silentium – a csendtől a szóig című est lesz, amely Wass Albert életművét mutatja be a néhai Bánffy György színművész szerkesztésében és rendezésében.

Az első bemutatót december 9-én tartják a soproni Szent György Plébánia Jezsuita termében, majd december 18-án a győri Büntetés-végrehajtási Intézetben, 21-én pedig a sopronkőhidai Fegyház és Börtönben lép fel a darabbal Ács Tamás és Papp Attila színművész.

Ma Wass Albertet mondani Magyarországon inkább politikai tett, mint irodalmi. A mi megközelítésünk szeretne irodalmi értékein át hatni és szólni a hűségről, a megalkuvás nélküli hazaszeretetről, Istenről, emberről. Egy olyan ember sorsából merítve, aki gyakran állt az országút szélén, és ritkán sütött rá a nap. Mellőzve minden szégyenteljes jelenkori aktualitást, ez a műsor nem valakik vagy valami ellen, hanem mindannyiunkért kíván szólni – ajánlotta Pataki András színházigazgató a publikum figyelmébe az estet.

Július eleji sajtótájékoztatóján jelentette be a májusban kinevezett direktor, hogy a korábbinál nyitottabb színházat képzel el, ennek egyik elemeként említette, hogy iskolákban és kocsmákban is fellép majd a társult. Előbbi lehetőséget nyár óta ajánlják fel a város iskoláinak, utóbbival pedig szeptember végén debütáltak.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.