Belföld

Nőtt a városban töltött vendégéjszakák száma

Sikeresen működik a Székesfehérvári TDM.

Zárásához érkezett a 2009-ben megkezdett turisztikai fejlesztési munka Székesfehérváron. A helyi turizmus fellendítésében érdekelt szereplők összefogására, és a turizmus menedzsmentjének ellátására alapított Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. A 2011. január 1-jén megkezdett projekt záró-rendezvényén a szervezet építését célzó Európai uniós projekt keretében elvégzett munkáról sajtótájékoztatón számolt be Brájer Éva alpolgármester és F. Szegő Krisztina, a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A Turisztikai Desztinációs Menedzsment (TDM) munkaszervezet feladata, hogy a helyi turisztikai kínálat elemeit feltárja, összefogja, és komplex módon egységes és markánsan meghatározható arculattal jelenítse meg. A tevékenység végső célja a látogatók számának növelése, és ez által a turizmusból származó közvetlen és közvetett bevételek növelése. Ugyanakkor a turizmus fejlesztésére fordított valamennyi erőfeszítés a helyi közösség egészére is kihat, ennek hozadéka a helyiek kötődésének erősítése, és az életminőség javítása.

„Ahhoz, hogy jó szívvel vendégeket hívhassunk magunkhoz, nekünk, helybélieknek ismernünk kell városunk történelmi múltját, kulturális értékeit, ipartörténetét, gazdasági erejét, sportsikereit.” – hangsúlyozta Brájer Éva alpolgármester. „Fontos, hogy érzelmileg kötődjünk  Nemzeti Emlékhelyünkhöz. A TDM szervezet létrehozásának célja, hogy Székesfehérváron minél szélesebb társadalmi összefogás jöjjön létre a turizmus területén. A szervezet tagjai az önkormányzaton túl állami, és egyházi intézmények, turisztikai szolgáltatók, civil szervezetek, vállalkozók, magánszemélyek, és mindazok, akik hisznek abban, hogy a városban érdemes dolgoznunk azon, hogy Székesfehérvár és az ország határain túl megismerjék értékeinket és ellátogassanak hozzánk.

A jelenlegi városvezetés azért hívta életre a TDM szervezetét, mert elkötelezett a város turizmusának fellendítésében. Ennek sarkalatos pontja a Szent István Király Múzeum átvétele is, amellyel megvalósulhat többek között a várostörténeti kiállítás, a mai generációt megszólító, modern eszközök segítségével. Emellett végre ki kell állnunk az ország figyelmét a városra irányító, történelmi hagyományainkat bemutató nagy rendezvénnyel is. Ezt a szándékot erősíti meg a 2013-as Emlékév eseménysorozata.”

F. Szegő Krisztina, a Székesfehérvári Turisztikai Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője a TDM megalakítása mellett az elmúlt két évben elért eredményekről adott tájékoztatást. „ A megalakuláskor célként tűztük ki, hogy komplex és vonzó turisztikai programot tegyünk le az asztalra annak érdekében, hogy látogató, turistabarát várossá váljunk. Ennek érdekében kiépítettük és fejlesztettük az idegenvezetői hálózatot, térképes táblákat helyeztünk ki és már működik a kültéri információs pont a Tourinform Iroda előtt.”

F. Szegő Krisztina hozzátette, hogy a városban eltöltött vendégéjszakák száma 2010-ben a mélyponton volt, ám a fejlesztéseknek, nemzetközi és országos, valamint a speciális székesfehérvári programoknak is köszönhetően 2011-ben 30 százalékkal nőtt, majd az idei évben a tavalyihoz képest újabb közel tíz százalékos növekedés várható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik