Belföld

Narancslé a levegőben – Marsha Ivins a vicces űrhajósnő

Ötször járt az űrben, 55 napot töltött el benne. A földi élettől eltérően rengeteg fura, érdekes, sokszor mókás jelenséget tapasztalt Marsha Ivins űrhajósnő, amit szerdán a Szegedi Tudományegyetem könyvtárában mesélt el több száz fős hallgatóság előtt.

Marsha Ivins amerikai asztronauta tartott előadás arról, hogy milyen tapasztalatokkal gazdagodott űrutazása során. Hogy hogy zajlott a mindennapi élet társaival, mit kellett másképp csinálni, mint a Földön. Marshát harmadik jelentkezésre, 1984-ben választották ki űrhajósjelöltnek, 55 napot, 21 órát és 48 percet töltött a Világűrben. Az áruszállítást vezette, különböző méréseket végzett és pár technikai eszközt is ő irányított. Az azóta nyugdíjazott nő tehát rengeteg tapasztalatot szerzett.

Képekkel és videókkal illusztrálta a sokszor vicces helyzeteket a Szegedi Tudományegyetem hallgatóinak. A narancslevet például, ha kinyomják, akkor lebegő sárga gömbbé sűrűsödik a gravitáció hiányában. Ezt a leleményesek kisebb részekre bontják egy pöccintéssel, vagy fújással, és egyszerűen csak bekapják. Ám az is szórakoztató, mikor kibontanak egy M&M’s-es zacskót és azon versenyeznek, hogy a szálldogáló bogyókat ki tudja gyorsabban bekapni.

Játék az űrben:

– Vannak olyan játékok, amelyhez sosem elég öreg az ember– mesélte nevetve társai videóján, amint éppen Supermant játszva repkednek egymás mellett, vagy éppen egyik a másikat szörfdeszkának használva siklik a kabinban. Rácáfolt arra is, hogy bármiféle szemét kikerülne rajtuk keresztül az űrbe. Vécézni is zacskókba szoktak, a szemetet pedig visszaszállítják a Földre. Emiatt például fogmosásnál sem tudják leöblíteni a fogkrémet, így le kell nyelniük azt. A vizeletüket pedig visszaalakítják vízzé. Emiatt mondogatják azt a kissé gusztustalan viccet, hogy „a tegnapi kávéból készül a mai”.

Marsha Ivins haja a gravitáció nélküli űrben

A bolondozáson kívül egyik kedvenc tevékenységük a fotózás, melyet sokszor tudósok rendelésére végeznek. Jó pár fényképet mutatott a napfelkeltétől kezdve a hurrikánokon át a csillagokig. Az emberi építmények közül például a piramisok árnyékait és a Pakisztán-India közti mesterséges határt. A Földet pedig a Holdról negyedig, vagy félig látják, mint ezt fordított helyzetből.

Arra a kérdésre, hogy a Marson miért nem járt még ember, Ivins elmondta: 9 hónapot kell megtenni, mire lejutnak a vörös bolygóhoz. Ha bármi probléma történne, akkor nem tudnának segítséget kapni, illetve visszajönni. Ehhez még nem elég fejlett a technika, ellentétben az űrutazással. A szintén amerikai Virgin Galactic cég jövőre tervezi beindítani milliárdosoknak szánt  programját. Speciális repülőgépükkel pár percre a gravitáció nélküli részre szállítják az utasokat, 200 ezer dollárért cserébe. Marsha Ivins nem tartja jó ötletnek ezt, mivel ezek a cégek tapasztalatlanságuk miatt kevésbé tudják garantálni az utasok biztonságát, mint az 54 éve működő NASA.

Marsha Sue Ivins-ról:

1951-ben született Baltimore-ban. 1973-ban szerezte meg repülőgépmérnöki diplomáját Coloradoban, mellyel a NASA Johnson Űrközpontjában helyezkedett el. 1984-ben pedig űrhajós jelöltnek választották. Ötször (1990, ’92, ’94, ’97 és 2001) repült az azóta „nyugdíjazott” Columbia és Atlantis űrrepülőgépekkel. Mint az előadáson elmondta: „nem számított milyen nehéz nőként űrhajósnak lenni. Csak egy volt a fontos: az akartam lenni.” Rob Pearlman, a collectSPACE.com weboldal szerkesztője Marsha Ivinst tartja az egyik leggyakorlottabb pilótának a NASA-nál – majd’ minden típusú űrrepülésben részt vett, ami csak létezik. Ivins szerint a repülés nagyon sokat adott neki. Mostanában rengeteget utazik, hogy másokkal is megismertesse az űrrepülés csodáit. Magyarországon, és ezen belül Szegeden most először járt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik