Belföld

Lázár megmentené a Gyulai Húskombinátot

Megelőzné a szombatra tervezett tiltakozást.

A kormány rendezné három húsipari vállalat, köztük a gyulai sorsát – mondta Hódmezővásárhely volt polgármestere, jelenleg a Miniszterelnökséget vezető államtitkár csütörtökön Budapesten, újságírók előtt. Lázár János elmondása szerint jövő hét szerdára megbeszélést hívnának össze, melyen cégvezetők, a fejlesztési bank és a fejlesztési minisztérium képviselői is részt vesznek.

Giró-Szász András kormányszóvivő azt közölte, hogy a kabinet áttekintette a Gyulai Húskombinát, a kaposvári és a pápai húsipari cég kérdését. Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár egyeztetést kezdeményez a húsipari vállalatok és az önkormányzatok illetékeseivel a gondok megoldásáról.

Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára múlt héten közölte, hogy soron kívüli kormányzati intézkedések várhatók a Gyulai Húskombinát megmentéséről.

Kedden a szaktárca húsipari szakszervezeti vezetőkkel egyeztetett a Gyulai Húskombinát Zrt. felszámolási eljárása során kialakult helyzetről és a húsipari dolgozókat tömörítő szakszervezet szombatra tervezett demonstrációjáról. Ahogy arról a Szeged24 korábban beszámolt: a gyulai húskombinát dolgozói korábban sztrájkoltak, mert nem kapták meg a bérüket, amit később mégis kifizettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik