Belföld

Tűz egy szegedi lakásban

A tűzoltóknak menekíteni kellett egy embert.

Kettes kiemelt riasztással érkeztek egységeink éjszaka a szegedi Pentelei sor egyik lakásába, ahol az egyik szobában tűz ütött ki – közölte a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi igazgatóság. A lakásban tartózkodó személyt a mentők a lakásban ellátták , majd a tűzoltók gépezetes tolólétrával az épület nyolcadik emeletéről kimenekítették, akit a mentők súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállítottak kórházba.

“A tűzoltók a lángokat megfékezték, a tűz keletkezésének okát kiderítendő vizsgálat indult. Kora hajnalban hódmezővásárhelyi egységünket a Fári utcára riasztották, ahol egy elakadt személyautónak nyújtottak segítséget, míg szegedi egységünk hajnalban a Tápéhoz közeli Déli úton egy árokba haladt gépkocsihoz érkeztek meg, azonban addigra a vezető sérülések nélkül el tudta hagyni a járművet Reggel Csongrádi egységünket a 4504-es útra riasztották egy felborult autó műszaki mentésére, itt az áramtalanítását, valamint a jármű talpra állítását végezték el” – közölte Arany-Tóth Attila szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik