Belföld

Nyolc év fegyház a fiát molesztáló apának

Az első fokon kiszabott tízről nyolc évre enyhítette szerdán meghozott ítéletével a Győri Törvényszék annak a férfinak a büntetését, aki elhanyagolta és bántalmazta családját, egyik fiával pedig szexuális kapcsolatra lépett.

A bíróság két rendbeli kiskorú veszélyeztetésében és egyszeri, nevelése alatt álló kiskorú sérelmére elkövetett szeméremsértésben mondta ki bűnösnek a férfit. Helybenhagyta ugyanakkor a volt élettársára – két fia anyjára – kiskorú veszélyeztetéséért kiszabott négyéves börtönbüntetést.

Jungi Eszter tanácsvezető bíró az ítélethirdetéskor megjegyezte: gyakorlott szakemberek számára is szokatlanul súlyos volt az a testi-lelki elhanyagoltság, amelybe az idült alkoholista férfi és a szintén rendszeresen részegségig italozó élettársa mellett kerültek a kicsik, akiket azt követően sem látogattak, hogy azok otthonba, majd nevelőszülőkhöz kerültek.

Kitért arra is: épp a hivatásos nevelőszülők hívták fel a gyámhatóság figyelmét a két kisfiú egymással és másokkal szemben is megnyilvánuló “furcsa szexuális szokásaira”. Ezen a szálon elindulva derült ki, hogy a szülők rendszeresen éltek nemi életet egymással és másokkal a kicsik szeme láttára. Az is többször előfordult, hogy minden pénzt italra költöttek, így ételre nem jutott, ezért kukáztak.

“Rendkívül hosszú, durva bántalmazási és elhanyagolási folyamatról van szó”, ami feltehetőleg visszafordíthatatlan következményekkel lesz a gyermekek életére – tette hozzá a bíró.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.