Belföld

Lehetetlen küldetés a választói regisztráció

Tiszavasvári választás (ingyenes, tiszavasvári, választás, )
Tiszavasvári választás (ingyenes, tiszavasvári, választás, )

Ha egy jegyzőnapi 8 órában dolgozik és 3 percenként elvégez egy regisztrációt, akkor 160 nap alatt csak 25 600 választót tud névjegyzékbe venni - ismerteti a  Népszava a Magyarországi Szociáldemokrata Párt számítását. Ez azt jelenti a párt szerint, hogy a jelenlegi feltételek mellett kivitelezhetetlen a feliratkozás.

Schmuck Andor ügyvezető elnök 40 emberrel tette próbára az első lépcsőt, az ügyfélkapus regisztrációt igénylő időpontkérést, de tapasztalatuk szerint már ettől szétesett az államigazgatás rendszere – írja a lap. Az időpontkérés mintegy 4 percet vett igénybe személyenként, azaz több mint két órát a 40 embernek, miközben egyikük esetében sem történt érdemi ügyintézés.

“Kísérletünk jól bizonyította, hogy miután még időpontot kérni sem lehet telefonon, már az ügyfélkapus regisztráció elvégzése céljából személyesen megjelenő 40 plusz állampolgártól is szétesik az államigazgatás. Mit fognak kezdeni 8 millió választópolgárral” – teszi fel a kérdést Schmuck Andor, aki szerint egyértelmű, hogy a választási eljárási törvény technikailag is kivitelezhetetlen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik