Belföld

Átadják a gyalogosoknak az aluljárót Veszprémben

A műszaki átadást követően december közepén megnyitják a Budapest utca alatt átvezető aluljárót a gyalogos forgalom előtt. A dekorációs díszítésre tavaszig várni kell – jelentette be Brányi Mária.

Az alpolgármester keddi sajtótájékoztatón elmondta, az aluljáró egy országosan is egyedülálló utcagalériának ad majd helyet, amit Szilágyi Lászlóról neveznek el. A tavasszal elkészülő dekoráció során az építmény északi oldalán Veszprémhez kötődő alkotók neveit helyezik el a falra, déli felén pedig a Vass gyűjteményben található művészeket ismerhetik meg az arra járók. A falba mélyített, kivilágított fülkék kiállításoknak adnak helyet, valamint a város kulturális ajánlóinak biztosít felületet. Ezzel párhuzamosan lugast hoznak létre a lejárók felett-írja a vehir.hu.

Brányi Mária hangsúlyozta, a műszaki átadást követően, várhatóan december közepétől már használhatják a gyalogosok az aluljárót, a budapesti Városi Tájkép Csoport által tervezett „minimalista, modern falfestést” az enyhe idő beálltával készítik el. A körforgalom és a hozzá kapcsolódó aluljáró elkészítése – 66 százalékos uniós támogatás mellett – összesen 458 millió forintba került. A dekoráció kivitelezése 4 millió forintot igényel, ehhez a képviselők többsége saját keretéből is hozzá járul.

A sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva elhangzott, a tervezett észak-déli tengely folytatásaként, a körforgalom és a Radnóti tér közötti összekötő szakasz kapcsán jelenleg a jogerős építési engedélyre várnak, a jövő év folyamán itt is megindulhat a kivitelezés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik