Belföld

MSZP: Ez a költségvetés időzített bomba

Az MSZP szerint a rossz tervezés miatt működésképtelen lesz a jövő évi költségvetés.

Tukacs István országgyűlési képviselő keddi sajtótájékoztatóján azt mondta: a kormány növekedési előrejelzése és bevételi várakozásai még mindig túl optimisták, ezért a kabinetnek módosítások sorát kell majd elvégeznie januártól.
A szocialista politikus bírálta a költségvetés előkészítésének folyamatát, mondván, két évtized alatt először fordul elő, hogy az országnak december elején “de facto nincs költségvetése”.

Kifejtette: a parlament hiába fogadta el nyáron a sarokszámokat, kormányzati ötletek – így a munkahelyvédelmi terv és a jegybankot terhelő tranzakciós adó – tarthatatlanná tették azokat, ráadásul a kiadási oldalt is gyökeresen át kellett alakítani például az önkormányzati intézmények államosítása miatt.

Tarthatatlannak nevezte, hogy a kormány néhány nap alatt, zárószavazás előtti módosításokkal akarja végső formába önteni a büdzsét, amelynek szerinte lényegi elemei nem látszanak továbbra sem.

Hétfőn a parlament elfogadott egy a GDP-arányos államadósság jelentős csökkenésével számoló módosító indítványt a költségvetési javaslathoz. Eszerint – részben a korábban vártnál erősebb forintárfolyam miatt – az államadósság a bruttó hazai termék 73,7 százaléka lesz a jövő év végére az eddig tervezett 76,8 százalék helyett, az idei év végén pedig 78 százalék helyett 74,6 százalék lesz az adósság mértéke.

Tukacs István ezzel kapcsolatban azt mondta: bár a kormány azt hirdeti, hogy drasztikusan csökkenti az adósságot, gazdaságpolitikája erre nem ad lehetőséget, ezért elszámolási technikákkal próbálják az adósságcsökkentés látszatát kelteni. Emlékeztetett arra: egy közelmúltbeli törvénymódosítás nyomán a gazdasági miniszter állapíthatja meg azt az árfolyamot, amelyen a devizaadósságot elszámolják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik