Belföld

Havazik Szegeden

Kevéssel 10 óra után apró hópihék kezdtek szállingózni, később azonban egyre nagyobbak lettek a hópelyhek.

Megérkezett a tél Szegedre is. A hó várhatóan nem marad meg egyelőre, de havazásra számíthatunk a közeli jövőben is.

Hétfőn nyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, és a Dunántúlon kisüt a nap. Eleinte többfelé, majd napközben egyre inkább már csak a keleti tájakon fordulhat elő eső, havas eső, hó. Az északnyugati szél egyre többfelé viharossá fokozódik, a friss hóval borított területeken kisebb hóakadályokat építhet. Reggel 0, délután +3 fok körül alakulhat a hőmérséklet, azaz erős olvadás várható.

Kedden nyugat felől beborul az ég, és többfelé lehet csapadék: északon és keleten havazás, máshol eső, havas eső. Néhol ónos eső sem kizárt. 0 és 5 fok közötti értékeket mérhetünk délután.

Szerdán hajnalban, reggel még előfordul hóesés, majd csökken a felhőzet. Mikulás napján erősen felhős lesz az ég, és elszórtan hószállingózás is kialakulhat. A hóval borított – főleg hegyvidéki – tájakon -10 fok alá csökkenhet a hőmérséklet reggel. Napközben is hideg lesz.

Pénteken és a hétvégén – egyelőre nagy bizonytalanság mellett – komoly csapadék valószínű, az időszak végén erős lehűléssel. Keményít a tél!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik