Belföld

Elítélte Gyöngyösit és Balczót az alkotmányügyi bizottság

Gyöngyösi Márton (gyöngyösi márton, )
Gyöngyösi Márton (gyöngyösi márton, )

Az MSZP kezdeményezésére állásfoglalásban ítélte el az alkotmányügyi bizottság Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő múlt heti felszólalását, Balczó Zoltánt, az Országgyűlés jobbikos alelnökét pedig azért, mert levezető elnökként nem utasította rendre a képviselőt.

A testület hétfői ülésén Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetőjének megkeresésére hozott eseti állásfoglalást a kormánypárti és szocialista képviselők támogatásával. Ebben megállapította: Gyöngyösi Márton hozzászólása sértette az országgyűlési törvényt, mivel zsidó származású emberek csoportját kirívóan sértő kifejezéseket használt, illetve az ülést vezető Balczó Zoltán is megsértette a jogszabályt, mert elmulasztotta rendre utasítani a jobbikos képviselőt.

Nem fogadták el a jobbikos Staudt Gábor javaslatát, amely Balczó Zoltán esetében nem az országgyűlési törvény megsértését mondta volna ki, hanem csak annyit, hogy az alelnöknek a házszabály tágabb értelmezése szerint meg lett volna a lehetősége a képviselő rendre utasítására.

Az alkotmányügyi bizottság ülésén megjelent Balczó Zoltán is, aki azt hangsúlyozta: a legjobb lelkiismerete szerint járt el, betartva a házszabály rendelkezéseit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik