Belföld

Áder miatt módosíthatják a költségvetést

orszaggyules(210x140)(1).jpg (országgyűlés)
orszaggyules(210x140)(1).jpg (országgyűlés)

Az idei és a jövő évi költségvetés módosításáról is dönthet az Országgyűlés jövő heti háromnapos ülésén. A képviselők emellett átírhatják a szeptemberben elfogadott trafiktörvényt, és akár már hétfőn tárgyalni kezdhetik az alaptörvény harmadik, a parlament honlapján vasárnap délig nem ismertetett módosítását.

A Ház ülése ezúttal is 13 órakor kezdődik napirend előtti felszólalásokkal, amit a szokásoknak megfelelő interpellációs időszak követ az azonnali kérdésekkel és kérdésekkel kiegészülve.

A határozathozatalok során elsők között szavazhatnak a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) 2013-as költségvetéséről, valamint a jövő évi költségvetést megalapozó, egyszer már elfogadott, de a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött törvénymódosításokról. Áder János a házelnöknek írt levelében a bírák és ügyészek jogállásával ellentétesnek nevezte a költségvetési szervek, így a bíróságok és ügyészségek kötelező központosított illetményfejtéshez csatlakoztatását.

Az Országgyűlés dönt továbbá a jövő évi költségvetéshez benyújtott módosító javaslatokról, így a képviselők akár már a következő ülésen, várhatóan december 11-én elfogadhatják a 2013-as büdzsét. Az előzetesen közöltekkel ellentétben hétfőn még minden bizonnyal nem fogadják el, de átírhatják az idén ősszel elfogadott trafiktörvényről szóló javaslatot, a kormányoldal ugyanis több módosítást is benyújtott a dohányboltoknak sorsjegyárusítást és fogadásszervezést is engedélyező előterjesztéshez. Korábban arról írtunk, drágulhat a cigaretta az új trafiktörvény miatt.

A fentieken túl szavazhatnak az idei költségvetés módosításáról is, változtatva a Kossuth tér átépítésének forrásain, továbbá emléknapot jelölhetnek ki a Felvidékről kitelepítettekre való emlékezésre, illetve megkönnyíthetik a nagy értékben magyar állampapírt vásárló külföldi befektetők magyarországi letelepedését.

A házelnök vasárnap délben elérhető napirendi javaslata alapján az új polgári törvénykönyv (Ptk.) részletes vitájával zárulhat a hétfői ülésnap, ugyanakkor egy keretes megjegyzés szerint, erre irányuló kérelem esetén akár az alaptörvény harmadik módosításáról is tárgyalhatnak a képviselők ezen a napon. Az Országgyűlés ebben az esetben már kedden részletes vitát tarthat a javaslatról, amelynek szövege vasárnap délben még nem volt elérhető a Ház honlapján.

Kedden emellett több korábban tárgyalni kezdett javaslat vitája is folytatódhat, így ismét szóba kerülhet például a hegyközségekről szóló törvényjavaslat, valamint az igazságügyi tárgyú, illetve a szakképzést érintő jogszabályok változtatásai. A második ülésnap végén az agrárgazdaság tavalyi helyzetéről szóló jelentésről mondhatják el véleményüket a képviselők.

Szerdán további részletes viták mellett két országos népi kezdeményezés is napirendre kerülhet. A Ház így tárgyalhat az alapcélként vallási tevékenységet végző Magyarországi Lectorium Rosicrucianum Egyesület egyházként történő elismeréséről, valamint a szigetközi Öreg-Duna-meder és a győri Mosoni-Duna-szakasz vízgazdálkodási megoldásairól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik