Belföld

A Fidesz Szegeden is tiltakozott a nácik ellen

24.hu
24.hu

2012. 12. 02. 20:31

Büszke szegediként tiltakozni kell mindennemű kirekesztés, antiszemitizmus vagy rasszizmus ellen - mondta a Fidesz szegedi szervezetének elnöke a Lidice-emlékműnél.

Gyimesi László a több mint nyolcvan résztvevő előtt hangsúlyozta: felemelt fejjel tiltakozni kell az olyan kijelentések ellen, melyek ember és ember közt különbséget tesznek faji, vallási, politikai vagy bármely társadalmi, világnézeti szempontok szerint. Az ilyen kijelentések megengedhetetlenek, tűrhetetlenek, ezek mellett nem mehetünk el szó nélkül – tette hozzá.

A mécses gyújtással egybekötött csendes tüntetésen civilek mellett a Fidesz és a KDNP helyi politikusai jelentek meg.

A Lidicei emlékoszlopot Szegeden a nácik által elpusztított csehszlovák falu emlékére 1955. május 9-én emelték. A települést 1942. június 10-én a németek lerombolták és lemészárolták a teljes férfilakosságot. A mészárlásra a cseh partizánok által 1942. május 28-án, Reinhard Heydrich német helytartó ellen elkövetett merénylet megtorlásaként került sor.

A demonstráció a jobbikos Gyöngyösi Márton hétfőn a parlamentben elhangzott azonnali – az államfő, a kormány, pártok és civil szervezetek elítélő reakcióit kiváltó – kérdésének hatására szerveződött, melyben annak felmérését szorgalmazta, hogy “a magyar Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára“.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.