Belföld

Piréziától félhet a Jobbik

Piréz tüntető (piréz, pirézia)
Piréz tüntető (piréz, pirézia)

A humor lehet az ellenszer, ami megmutatja a fiataloknak, hogy a szélsőséges eszmék mégsem annyira trendik – véli a szakember.

Meglepő, hogy ennyi év után is komoly visszhangot tudnak kiváltani a pirézek – erről Sik Endre beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában annak kapcsán, hogy Ertsey Katalin a Jobbik írásbeli kérdésére azt válaszolta, hogy ő izraeli–piréz állampolgár.

A Tárki vezető kutatója azt mondja: amikor először szerepeltették a pirézeket a kutatásaikban, senkinek sem tűnt fel, ma viszont már hatalmas rajongótáboruk van, akik elkészítették az alkotmányukat és a himnuszukat is. Korábban egy államtitkár mutatkozott úgy be, hogy ő a magyar–piréz baráti kör tagja. Akkor még mosolygósabb idők voltak – tette hozzá.

A Tárki legfrissebb kutatásával kapcsolatban azt mondta: a bizonytalanok csoportjából és a kisebb pártokra szavazók közül került ki az a 7 százaléknyi bázis, amely az Együtt 2014 mozgalomra szavazna, ha most lennének a választások. Szerinte az biztosan kijelenthető, hogy az Együtt 2014 a választani nem tudók nagy tömegéből tudott valamennyit kiszakítani.


Piréz provokátor a Jobbik tüntetésén – Kép: Neményi Márton

Mindez egyébként Piréziában nem számítana. Ott a parlamenti választásokon 10 százalékos küszöb van, aki ennél többet kap, nem kap mandátumot, hogy a nagy pártok ne uralkodjanak el a közéletben. Vagyis minél kevesebb szavazatot ér el egy párt, annál több mandátumot kap, hogy a parlamentben ne a pártoskodó pártok, hanem az egyszerű piréz nép szava hallatszódjon.

Meglepő, hogy Novák nem tudta, kik a pirézek

Tökéletes akciót hajtott végre Ertsey Katalin, de ehhez a másik fél tudatlansága is kellett – ezt Krekó Péter mondta, szintén az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. A Political Capital kutatási igazgatóját ez azért lepte meg, mert egy olyan párt képviselője nem tudott a pirézekről, amely kiélezett az előítéletekre.
A szakértő azt mondta: ebből is látszik, hogy a fanatikusok ellen a legjobb ellenszer a humor. A 18–39 év közöttiek között a Jobbik a legnépszerűbb párt, mert a fiatalokat a provokatív stílus ragadja meg. Éppen ezért a humor lehet az ellenszer, ami megmutatja a fiataloknak, hogy a szélsőséges eszmék mégsem annyira trendik – magyarázta.
Krekó úgy véli, a hagyományos pártok unalmasak a fiataloknak, a Fidesz sem tudja őket megszólítani. A leghangosabb üzenetek jutnak el hozzájuk, amelyeket általában a szélsőségesek közlik, itthon a Jobbik – tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik