Belföld

Kósa otthagyja Debrecent

kósa-lajos (kósa lajos)
kósa-lajos (kósa lajos)

A Fidesz állítólag listát készített arról, hova ejtőernyőzné jelenlegi parlamenti képviselőit 2014 után.


Kósa Debrecen helyett Budapestet választja? (Fotó: Hír24/Kummer János)

A kormánypárt vezetői egy Excel-táblázatban foglalták össze, hogy milyen pozíciókat kaphatnak azok a politikusok, akik 2014-ben nem juthatnak be az Országgyűlésbe – írja az Index.

A lap forrásai szerint a táblázat nemcsak a lehetséges kiesőkkel foglalkozik, hanem az összes jelenlegi kormánypárti képviselőt felsorolja. Az Indexnek több fideszes képviselő is azt mondta, hogy a lista összeállításával kapcsolatos munkát Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár fogja össze.

Polgármesterség helyett képviselőség

A következő Országgyűlés a jelenlegi 386 helyett csak 200 fős lesz, ezért egy 2014-es kétharmad esetén is csak a mostani kormánypárti képviselőgárda fele juthatna újra mandátumhoz, azaz a jelenlegi 263 Fidesz–KDNP-s közül legalább 130-nak biztosan más állás után kell néznie. Ha viszont nem tudják majd megismételni a 2010-es eredményt, akkor ennél is jóval több politikus karrierváltásáról kell gondoskodni.

A fővárosban annyi tűnik biztosnak, hogy Láng Zsolt, Nagy Gábor Tamás, Kocsis Máté, Bús Balázs a parlamenti mandátum helyett a kerületi polgármesteri posztot választhatja, a parlamenti mandátumért indul viszont Rogán Antal, Pokorni Zoltán, Kósa Lajos. A képviselőcsoportokban ülő 72 polgármesternek az összeférhetetlenségi szabályok változása miatt kell dönteni, hogy 2014-től a helyi vagy az országos politikában dolgozik tovább – olvasható az Indexen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik