Belföld

Egy napon belül fogták el a rablókat a rendőrök

Huszonnégy órán belül elfogták a szegedi rendőrök egy házaspár feltételezett támadóit, a három gyanúsított a sértetteket saját otthonukban rabolta ki.

A helyszínen a sértettek elmondták, hogy egy puffanásra ébredtek, majd azt vették észre, hogy két ember van a lakásukban – közölte a Szeged24-el Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Először a férjre támadtak, késsel megszúrták a kezén, a lábán, és ütlegelték. Miután ártalmatlanná tették, a feleségét is bántalmazták, majd az értékeikről faggatták őket, miközben a nyakukhoz kést szorítottak. A támadók végül némi készpénzt, a feleség aranyláncát és két mobiltelefont vittek el. A bántalmazottak nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.

A Szegedi Rendőrkapitányság már az esti órákban megállapította két támadó személyazonosságát, majd a Negyvennyolcas utca egyik kocsmájában elfogták őket. A nyomozók kiderítették azt is, hogy a 42 éves békéscsabai férfinak és a 16 éves szeghalmi lánynak társa is volt, aki a ház előtt őrködött. A 41 éves szegedi lakost néhány órával később szintén elfogták. A rendőrök az elrabolt telefonokat és a támadáskor használt kést lefoglalták.

A három embert felfegyverkezve, csoportosan elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik