Belföld

Az EU-s pénzekért lépne le egy Pest megyei város

eurókötegek (euró, )
eurókötegek (euró, )

Nagykőrösön népszavazás tartanak arról, hogy a település Bács-Kiskun megyéhez csatlakozzon-e. Valamint arról, hogy legyen-e több munkahely.

A város azért váltana megyét, hogy nagyobb eséllyel pályázhassanak az uniós forrásokra – mondta el az MTI-nek Czira Szabolcs polgármester. Mint azt elmondta, a Budapesttel közös közép-magyarországi régióhoz való besorolásuk miatt a szükségesnél lényegesen kevesebb pénzhez férnek hozzá. Szerinte a dél-alföldi régióba sokkal szívesebben viszik a pénzüket a nyugati befektetők, mint a fővárostól távolabb eső, de még a közép-magyarországi régióhoz tartozó területekre.

A megyeváltásról népszavazás kiírását kezdeményezte Nagykőrös nyolc fideszes önkormányzati képviselője. A kezdeményezést a csütörtöki testületi ülésen jelentette be a szintén fideszes Czira Szabolcs. A polgármester szerint mielőbb meg kellene tartani a népszavazást, de maga az elszakadás csak 2014 tavasza után történne meg, így nem kellene átrajzolni a mostani választási körzettérképet.

Az íven szereplő négy kérdés.

Egyetért-e Ön azzal, hogy Nagykőrös város Bács-Kiskun megyéhez csatlakozzon?

Egyetért-e Ön azzal, hogy több új munkahely létesüljön Nagykőrösön?

Egyetért-e Ön azzal, hogy a munkahelyteremtés érdekében Nagykőrös város segítse a helyi konzervgyár termelésének újraindítását?

Egyetért-e Ön azzal, hogy az önkormányzat saját segélykeretét munkahelyteremtésre fordítsa?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik