Belföld

Karácsonyi készülődés: a fa és a betlehem már a helyén

November 30-án pénteken, az ünnepélyes fesztiválnyitóval veszi kezdetét az Advent Győrben programsorozat. Az előkészületek már javában zajlanak a belvárosban, hogy a díszkivilágítás bekapcsolásakor minden tökéletesen legyen.

Győr a fesztiválok városa, ezt már minden lokálpatrióta jól tudja. És azt is, hogy november végén, december elején a kulturális programok ünnepi pompával párosulnak, hiszen az elkövetkező négy hétben rendezik a legmeghittebb fesztivált, az Advent Győrben kavalkádot.

A szakemberek a hét eleje óta azon dolgoznak, hogy minden szükséges kellék a helyére kerüljön, így a faházak, a város közel 10 méter magas, gyönyörű ezüstfenyője, a betlehem már megérkezett a Széchenyi térre, és igaz még ágak nélkül, de az adventi koszorú is várja már, hogy dolgos kezek feldíszítsék a vázát. Az árusok és kézművesek a centrumban 120 faházban kínálják majd portékáikat, míg a szemet gyönyörködtető látványról csaknem 40 ezer fényforrás gondoskodik a belvárosban.

A fesztivál nyitányán, azaz pénteken 18 órakor ökomenikus áldással és a Liszt Ferenc Zeneiskola Kamarakórusának koncertjével startol a fergeteg, Borkai Zsolt köszöntője után pedig, bekapcsolódnak az ünnepi fények.

A Győr-Szol természetesen nemcsak a centrumra fókuszál, hiszen szokás szerint minden városrészben állít köztéri fenyőt a társaság, amelyeket napokon belül fel is díszítenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik