Belföld

Az EU milliárdjaiból központosít a kormány

szamitogep(210x140)(3).jpg (számítógép, internet, )
szamitogep(210x140)(3).jpg (számítógép, internet, )

Lassan működni kezd a Központosított Kormányzati Informatikai Rendszer. Az elmúlt egy évben beszerzett eszközöket már üzembe helyezték az egyes minisztériumoknál.

A 2 milliárd forintos összköltségvetéssel, 100 százalékos európai uniós finanszírozással megvalósuló projekt célja, hogy központosított, korszerű szolgáltatások váltsák ki az egyes intézményekben működő informatikai megoldásokat, és ezáltal hatékonyabbá váljon a közigazgatási tevékenység. Nem utolsósorban az informatikai rendszerek olcsóbb és biztonságosabb működtetését is szolgálja a fejlesztés.

Összesen 2391 asztali számítógép, 400 monitor és 300 notebook beüzemelése fejeződik be november végéig. A továbbiakban megvalósul az informatikai alkalmazások egységesítése az egyes intézményeknél, továbbá az érintett minisztériumok integrációja.

A projekt zárásának időpontja 2013. augusztus 31., azonban a minisztériumokban a rendszereket folyamatosan adják át, elsőként a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban, ahol két héten belül valósul ez meg – mondta el Babócsy László, a projektet megvalósító Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. projektmenedzsere. Hozzátette, hogy az úgynevezett csoportmunka-alkalmazások üzembe helyezése jövő nyáron várható.

Kiemelte, hogy a csoportmunka-alkalmazással az intézmények között megosztható munkaterület jön létre. Másik újdonságként említette, hogy a rendszer távolról is elérhető lesz, azaz meghatározott dolgozók céges mobil eszközökről is hozzáférhetnek például a levelezéshez. A rendszer lehetővé teszi a távmunka alkalmazását is 500 felhasználó részére.

A projektben a Miniszterelnökség és hat minisztérium, a Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a közigazgatási, a nemzetgazdasági, a nemzetfejlesztési és a vidékfejlesztési tárca vesz részt. A Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium a minősített adatok kezelése miatt marad ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik