Belföld

Belehúznak a héten a képviselők

A héten akár négynapos ülést is tarthat az Országgyűlés. Hétfőn az új választási szabályokról, valamint az iskolák államosításának menetéről dönthet a Ház.

A következő parlamenti választás lebonyolítását meghatározó eljárási szabályokról, valamint az iskolák állami kézbe vételének menetéről is dönthet az Országgyűlés mai ülésén.

Hulladék is napirenden

A Ház ülése ezúttal is 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit az interpellációs időszak követ. A délutáni órákban az elsők között dönthetnek például a belügyminiszter javaslatáról, amely arról rendelkezik, hogy a budapesti kerületek tulajdonában álló kikötőhelyek ingyenesen átkerülnek a fővárosi önkormányzat használatába.

Ezt követően határozhatnak a kormánypártok választási eljárásról szóló törvényjavaslatáról. A határozathozatalok napirendjén ezúttal is szerepel egy a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött előterjesztés. A képviselők ezúttal az október 8-án elfogadott hulladékról szóló törvényjavaslaton változtathatnak, várhatóan figyelembe véve Áder Jánosnak az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) hatáskörét érintő kifogásait.

Döntenek az iskolákról

A fentieken túl szavazás várható még a kormány azon két indítványáról, amelyek a szociális és gyermekvédelmi, valamint a köznevelési feladatokat ellátó intézmények állami átvételéről rendelkeznek. Továbbá változtathatnak a szeptemberben elfogadott trafiktörvényen is, kimondva, hogy a jövőre létrejövő nemzeti dohányboltok szerencsejáték-ipari termékeket is forgalmazhatnak.

Az Országgyűlés három-, vagy négynapos ülést tart a héten, a pontos napirendet a házbizottság mai ülésén véglegesítik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik