Belföld

Az óvónők sírnak – Príma Díj

Nagy Zoltán

2012. 11. 25. 07:00

Kiválasztották Fejér megyében a 2012-es esztendő Príma díjasait Fehérváron a Szent István Művelődési Házban.

Nem tartva attól, hogy az apostolok megsértődnének, 12 jelöltet indított a Fejér megyei Príma Díj megszerzésére a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Fejér megyei szervezete Demján Sándor tíz évvel ezelőtti kezdeményezésére. Szombat este aztán a megyei gálaműsort meg is tartották, ahol gazdára talált a két megyei közönségdíjas és a három fődíjas, és végre nem mondta fel a szolgálatot az elektromos áram.

Rangos csapat várt a megmérettetésre: Fehérvár festőművésze, néprajzkutatója, Újvárosból megszületett zenekar, a Quimby, szülész-nőgyógyász, óvónő, mentálhigiénikus, egy egész gimnázium és általános iskola, újságíró, operatőr, grófi alapítvány, két nagyszerű hajós, testnevelőtanár. Mintha emelkedne a színvonal, mintha a jelölteket már az életből merítenék. Minden jelölt sztár a saját területén, elismert emberek, akiket szeretnek, akikben van mit tisztelni, akik letettek arra az asztalra sok értéket.

Két közönségdíjasnak tapsolhatott a Szent István Terem vendégserege: a neten szavazó közönség a Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskolát választotta, amely iskola évtizedek óta bizonyít, bizonyított, valamint a helyszínen megjelenő közönség dr. Mezőszentgyörgyi Lászlót, aki testnevelőtanárként és tudományos kutatóként éli életét, csodákat téve az utánpótlás-nevelésben. Butaság olyat mondani, hogy jól választott a közönség, de azt tette – a kívülről szemlélődő közösség, a közönség elismerte a gimnáziumot és a testnevelőt.

A három fődíjast a szakma választotta ki, és emelte piedesztálra. Dr. Orosz András szülész-nőgyógyász orvos meghatottan vette tudomásul, hogy az orvosokat nemcsak bírálják, hanem el is ismerik. A doki lebirkózva a könnyeket köszönte meg a rangos díjat, majd elcsukló hangon feleségének és gyermekeinek a kitartást.

Balanyi Szilárd és Kárpáti József vette át a fődíjat a Quimby Zenekar nevében. A Dunaújvárosból indult zenekar az ország egyik kedvence, nem kérdés, hogy miért került a díj hozzájuk.

Brakszátor Istvánné Gede Teréz csak egy egyszerű óvónő, amolyan pedagógus, akiből azt mondjuk, sok van. De ki kell mondani végre, nem elég! Gede Teréz már sírva lépett fel a színpadra, mert talán nem értette, mit keres itt. Furcsa látni ennyi felnőttet, én gyerekekhez szoktam – mondta, s könnyei hullottak. Az óvónő a boldogságtól megtörve köszönte meg a díjat, pedig csak a munkáját végzi. Köszönetet mondott barátnőjének, aki olyan sokat segített neki, és a kamerákon keresztül nevelőszüleinek, akik nélkül talán soha nem állhatott volna a Príma Díj Fejér megyei színpadán. A díjat átadó Demján Sándorné is küszködött az érzelmeivel s talán mindenki, aki ott volt.

Aztán a Hungarucum Együttes előadta a Quimby Most múlik című dalát, de úgy, ahogy az még sosem szólalt meg. Mudris Anett álomba illő hangon, tisztán, egyszerűen koronázta meg a dalt, aminek elhangzása után Kárpáti a Quimbyből felállva tapsolt, és köszönte meg az éneket.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Mérk, 2017. április 4.
Koncányi Zsoltné, a Nő az esély című program tanulója viszi a tisztálkodáshoz szükséges eszközöket a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Harmónia Egyesített Szociális Intézményben Mérken 2017. április 4-én. Nő az esély címmel 7,5 milliárd forint keretösszegű pályázati program indult áprilisban mintegy kétezer, nagyrészt roma nő és pár férfi képzésének és foglalkoztatásának segítésére.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.