Belföld

Kocsival visszük a titkokat Afrikába – a Malév helyett

Négy külföldi nagykövetségnek vett 7 milliós autókat a Külügyminisztérium. A kocsik Algériába, Kenyába, Libanonba és Törökországba szállítanak védett csomagokat. Ez régen Malév-feladat volt.

Magyarországon vásárolt darabonként hét és fél millió forintért Mercedes kisbuszokat a Külügyminisztérium az algíri, a nairobi, a bejrúti és az ankarai magyar nagykövetségére – írja az Origo a kormányzati honlapra november 7-én feltöltött szerződéslistára hivatkozva. A külügyminisztérium szóvivője, Kaleta Gábor  azt mondta a hírportálnak: az új járművekre azért volt szükség, mert a korábbiak öregek voltak, öt évnél idősebbek.

A minisztérium nem válaszolt arra, hogy miért itt Magyarországon vásárolták meg az autókat a messzi követségekre, csak annyit írtak, hogy az általános gyakorlat szerint egy külképviseletre a minisztérium döntése szerint vagy helyben, vagy Magyarországon vesznek új autókat.  A mostani autókat pedig azért a Mercedeseket forgalmazó Pappas Autó Magyarországtól vették, mert „a nyertes szállító Mercedes-Benz, mint az közismert, magyarországi összeszerelő üzemmel is rendelkezik, így más szállítókhoz képest talán könnyebben érvényesít kedvezményeket a kormányzati és magánvásárlók számára”.

Az Origo afelől is érdeklődött, hogyan és mennyiért fognak eljutni a Mercedesek több ezer kilométerre. A Külügyminisztérium válasza az volt: „lábon”, azt mondják, ez nem plusz költség, mivel a Malév megszűnése óta a diplomáciai futárok úgyis többet szállítanak a szárazföldön.  Az algíri és az ankarai nagykövetségre – a diplomáciai postát szállítva – már meg is érkeztek az autók, a Libanonba szánt kocsit viszont a közel-keleti biztonsági helyzet miatt még nem indították el. A Nairobiba vásárolt kocsit pedig „a nyári olimpiai játékok miatt megnövekedett feladatok kezelése miatt” Magyarország londoni követségén használják, végső állomáshelyéről még nem döntöttek.

A diplomáciai futárok olyan különleges védettséget élvező okiratokat vagy eszközöket szállítanak, amelyeket nem lehet rábízni még egy szövetséges ország postájára sem, és elektronikusan sem lehetséges továbbítani őket. Ilyen iratok például a biankó útlevelek vagy a vízumbélyegek, amelyeknek Magyarország Európai Uniós és schengeni tagsága miatt komoly értékük van a feketepiacon. De diplomáciai futárposta hozza-viszi a nagykövetségeken működő rejtjelező készülékeket vagy más, nemzetbiztonsági szempontból érzékeny informatikai eszközöket is. Amíg működött a Malév, a külügyi irányítás a repülőgépek kapitányát bízta meg, hogy vigye el a diplomáciai küldeményeket a távoli országokba.

A kapitányi posta egészen a Malév megszűnéséig gazdaságosan és biztonságosan működött. A külügyes alkalmazott elvitte Ferihegyre a küldeményt, átadta a gép ajtajában a kapitánynak, majd a célállomáson a helyi nagykövetség egyik diplomatája a reptéren várta a gépet, ahol megkapta a kapitánytól a bizalmas iratokat, eszközöket tartalmazó csomagot – mondta el Balázs Péter volt külügyminiszter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik