Belföld

Indul a karácsonyi vásár Szegeden

A hagyományoknak megfelelően november 28-ára elkészülnek a fabódék a Széchenyi téren és a Dóm téren, így rövidesen nézelődhetnek és ihatják a forralt bor a szegediek.

Mint az Bozsó Krisztán kollégánk képeiből kiderül, jól haladnak a munkálatok mind a két helyszínen. A Széchenyi téren már majdnem minden készen áll, de nem állnak rosszul a Dóm téren sem, így november 28-án nyitnak a bódék, lehet vásárolni, nézelődni, enni, inni, szórakozni.

A Széchenyi téren karácsonyi vásár, kézműves foglalkozások, forralt bor és finom falatok várják a kilátogatókat.
A Dóm téren december 23-ig magyar kézművesek árulják termékeiket, a kikapcsolódásról a Bálaszínház változatos műsorai gondoskodnak.

A Dugonics téren – a két karácsonyi vásár között „félúton” – forralt bor, kürtöskalács, kenyérlángos és még számtalan finomság várja az érdeklődőket.

Immár ötödik alkalommal szervezik meg a közös adventi gyertyagyújtást. A 9 méter átmérőjű adventi koszorú idén is a Dóm téren áll majd. A karácsonyt megelőző négy vasárnapon szegedi közéleti szereplők és a különböző egyházak képviselői közösen gyújtják meg az adventi gyertyákat, rövid ünnepi műsor kíséretében.

A Széchenyi téren pénteken délután fél 5-kor lesz az ünnepélyes megnyitó. Ha szeretné figyelemmel kísérni, mi történik a Dóm téren a karácsonyi vásár alatt, ide kattintva megteheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik