Belföld

Feltérképezték a fehérvári zajterhelést

Új mérőműszer is segíti a szakembereket.

Elkészült Székesfehérvár stratégiai zajtérképe, amely alapján a lakosság bevonásával egy intézkedési terv összeállítása kezdődik. Emellett megvásárolt a város egy zajmérő berendezést is, amellyel külső helyszíneken ellenőrizni tudják az aktuális zajterhelést. Ezzel nem a zenés szórakozóhelyek és vendéglátóipari egységek működésének korlátozása az elsődleges cél, hanem a lakosság és az üzemeltetők érdekeinek összehangolása. Minderről dr. Cser-Palkovics András polgármester és Kálmán Lilla, a Polgármesteri Hivatal Környezetvédelmi Irodájának vezetője számolt be csütörtökön.

Székesfehérvár Önkormányzata közel 62 millió forintos támogatást nyert el a város stratégiai zajtérképének és egy ehhez kapcsolódó intézkedési tervnek az elkészítésére. A megvalósítás most új fázisába lépett, amelynek során a lakosság aktív részvételére számítanak.

„Nyár végére készült el a stratégiai zajtérkép, amely átfogó képet ad a város különböző részeinek zajterheléséről. Ez alapján az adatbázis alapján tudunk ezentúl intézkedéseket tenni. Hogy hol milyen beavatkozások szükségesek, arra az elkövetkező fél évben keressük a válaszokat. Az intézkedési terv elkészítéséhez a szakemberek bevonása mellett a lakosság segítségét is kérjük. A városi honlapon és az Ügyfélszolgálaton is elhelyeztünk egy kérdőívet, amelynek a kitöltésével az itt élők hozzájárulhatnak a munkánkhoz.” – mondta el Kálmán Lilla, a Környezetvédelmi Iroda vezetője.

November 28-án 13 órától workshopot tartanak a zajtérképhez kapcsolódó intézkedési terv összeállításának nyitó rendezvényeként, valamint folyamatosan várják a lakossági kérdőívek beérkezését is. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy most már egy saját zajmérő műszer is segíti a Polgármesteri Hivatal szakembereinek munkáját.

„Folyamatosan végzünk ellenőrzéseket, tavasz óta például a zenés szórakozóhelyekre és vendéglátó-helyekre kiterjedő átfogó akció zajlik. A több mint 80 helyszín esetében nagy segítség ez a zajmérő, amellyel a határértékek betartatását tudjuk kontrollálni a lakosság és az üzemeltetők számára.” – mutatta be a berendezést Kálmán Lilla.

Székesfehérvár polgármestere elsőként arról beszélt, hogy bár a zajterhelés jelen van mindennapjainkban, csak nem túl régóta tudunk ártó hatásairól. „A lakosságtól hozzám érkező levelekben egyre több panasz van a zajra a forgalmas utak, vagy szórakozóhelyek mellett élőktől. Ezért is örülök a város zajtérképének, amely pályázati támogatással valósult meg és annak a berendezésnek, amellyel ezentúl mérhetnek a szakemberek. Azt tapasztalom egyébként, hogy ezen a területen többféle – olykor ellentétes – vélemény és igény is megjelenik. Ezek objektív ellenőrzése és összehangolása a célunk.

Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy én magam is élő Belvárost szeretnék, ezért nem akarjuk, hogy mindenki este nyolckor bezárjon. Azt viszont elvárjuk, hogy mindenki betartsa a jogszabályi előírásokat. Egy segítő együttműködést célzunk meg azzal, hogy például a lakossági bejelentések alapján leellenőrizzük a zajszintet, vagy éppen annak érdekében kezdünk egyeztetéseket az üzemeltetőkkel, hogy a fiatalok biztonságos szórakozóhelyeken tölthessék a péntek és szombat estéket.” – mondta el dr. Cser-Palkovics András polgármester.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik