Belföld

Decemberben ünnepi díszbe öltözik a város

Buthy Lilla

2012. 11. 23. 06:10

Advent idejére karácsonyi díszbe öltöztetik a Belvárost, hogy a város lakói és az ide látogatók együtt ünnepelhessenek.

Az advent fénye melegséggel tölt el és felemel. A Városház téren, az Országalma körül, a Városháza díszudvarán, a Püspöki palotában és a Hiemer-házban is számos, színes programmal várják az ünnepre hangolódó fehérváriakat a szervezők – hangzott el azon a közös sajtótájékoztatón, amelyen Spányi Antal megyéspüspök, dr. Cser-Palkovics András polgármester, Ugrits Tamás püspöki tanácsos és F. Szegő Krisztina, a Székesfehérvári Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője ismertette csütörtökön a fehérvári adventi programokat.

Advent idejére karácsonyi díszbe öltöztetik a Belvárost, hogy a város lakói és az ide látogatók együtt ünnepelhessenek. A Városház téri színpadon gyermekprogramok, a Püspöki Palota udvarán kézműves és jótékonysági vásár várja a fehérváriakat. Székesfehérvár Önkormányzata és a Székesfehérvári Püspökség összehangoltan szervezte meg programjait. A Városházán tartott sajtótájékoztatón elhangzottak szerint színes, változatos programok egész sorával készülnek idén is az év legszebb és legszentebb ünnepére.

„Szeretnénk értéket közvetíteni az advent idején, amely egy közösségteremtő időszak. Az elmúlt évek hagyományait követve idén is kinyit a Szeretetházikó, ahol öt civil szervezet gyűjti az adományokat.” – emelte ki Székesfehérvár polgármestere, aki arra kérte a fehérváriakat, hogy minél többen jöjjenek el decemberben a Belvárosba, és vegyenek részt a rendezvényeken. „Az igazi hangulatot az adja meg, ha sokan vagyunk és méltóságteljesen készülünk Karácsony szent ünnepére. Az idei programok összeállítása során is az volt a cél, hogy megjelenjen a karácsony lényeges üzenete és értéke.” – tette hozzá dr. Cser-Palkovics András polgármester.

F. Szegő Krisztina, a Székesfehérvári Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a Városház téri színpadon a négy adventi hétvégén, szombat és vasárnap délután Karácsonyváró műsorokkal várják a látogatókat. A hagyományos karácsonyi vásár és a Városház téri gyermekprogramok mellett idén „Hiemer-karácsony” is várja a családokat. A Hetedhét Játékmúzeumban adventi meseházat rendeznek vasárnaponként 10 és 18 óra között. Idén is lesz adventi fényfestés a MéhKas Aulával, a Hiemer-házat vasárnaponként 16 és 20 óra között öltöztetik fényköntösbe.

Spányi Antal megyés püspök elmondta, hogy a város adventi hagyományai szép múltra tekintenek vissza és lehetőséget teremtenek arra, hogy az embereket az elmélyülésben, önmagukra való reflektálásban és az egymással való kapcsolat megerősítésében segítsék. „A Püspöki Palota udvarának megnyitásával meghitt és bensőségességet hordozó környezetben hangolódhatnak rá a fehérváriak advent igazi lényegére.” – mondta Spányi Antal. A meghittségre, elcsendesedésre vágyókat ebben az évben is szeretettel várja székesfehérvári Püspöki Palota Adventi Udvara.

Az idei évben több újdonsággal is várják az érdeklődőket az Adventi Udvarban – emelte ki Ugrits Tamás püspöki irodaigazgató. A gyermekeknek Jézus születéséről szóló matricás albumot osztanak, míg a családok hazavihetik az Adventi Imafüzetet. Ezek is mind azt szolgálják, hogy tartalmasan, lélekben felkészülve várják az ünnepet. Vasárnaponként kézműves és jótékonysági vásárt tartanak, 16 órai kezdettel pedig a Fehérvári Kézművesek Egyesületének tagjai mondanak mesét a Püspöki Palota udvarában.

A Városháza udvara idén is díszbe öltözik, és a helyi virágosok által készített adventi koszorúk és a ragyogóan feldíszített karácsonyfák keretezik a felállított Betlehemi jászolt. A Karácsonyi Iparművészeti Vásáron, a Pazar Bazárban a Hiemer-ház Gótikus termében pazar portékával, egyedi ajándéktárgyakkal várják az ország különböző részeiből érkező iparművészek a karácsonyi vásár különlegességekre vadászó látogatóit. A Jótett-, és kívánságkuckóban fotóra álmodhatjuk legtitkosabb karácsonyi kívánságainkat is és magunkkal vihetjük a Fehérvári Advent varázslatos hangulatát – ígérik a szervezők.

A sajtótájékoztatót követően dr. Cser-Palkovics András polgármester Spányi Antal megyéspüspökkel és Ugrits Tamás püspöki irodaigazgatóval közösen nézte meg a város karácsonyfáját. Az ezüstfenyőt idén a Bulcsú utcában élő Sebők család ajánlotta fel, akiknek a fa felállítást követően Székesfehérvár polgármestere köszönetet mondott.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.