Belföld

Mérget tehetnek az őrizetlenül hagyott italba?

Az interneten már évek óta terjedő írás egy veszélyes szerre hívja fel a figyelmet. A GHB, hétköznapi nevén Gina, egy színtelen, szagtalan és íztelen folyadék, mely adott dózisban kábító hatású. Ezzel a szórakozóhelyeken sokan visszaélnek.

A történet már szinte lerágott csont, aki mégsem ismeri, az most felzárkózhat. Íme a levél szövege, melyet a forrás szerint Zacher Gábor, elismert toxikológus írt.

„Van egy GHB nevű szer, színtelen, szagtalan, íztelen, festéklemosó, mely pár ezer forintba kerül és bárki szabadon megvásárolhatja a boltban vagy az interneten.”

A körlevél szerint pár csepp ebből a szerből bármilyen italba csöppentve 10 perc alatt teljes tudatkiesést okozhat, néhány másodperc szédülés után ájulást. Hétvégi diszkókban a pohárba cseppentik, amikor az áldozat nem figyel oda. Majd miután elveszti az eszméletét jönnek a segítőkész ismeretlen ismerősök. Ők gyakorlatilag azt tesznek az alélt áldozattal amit akarnak.

A szer gyorsan kiürül a szervezetből, a magatehetetlen ember egy pillanat alatt teljes éberséggel tér magához, legfeljebb nem érti, hogy hogyan került az adott helyszínre. A rémes körüzenet szerint embert rabolnak a szer segítségével.

„Ma már előre preparáltan is használják, tehát az originál, vagy annak tűnő üvegbe előre beteszik.pókerbarlangokban, a nyertest a csinos lányok meghívják egy üveg italra, aztán a toxikológián ébred ruházat, pénz, nyeremény, mobiltelefon nélkül.

Az üzenet végén Zacher Gábor toxikológus neve szerepel, ám ő a Győr24 munkatársának korábban azt nyilatkozta: nem ő írta a levelet.

„A szerről leírtak igazak és nem kizárt, hogy rosszindulatú emberek ki is használják a hatásait. Tartózkodjunk tőle amennyire csak lehet, ám a levélben szereplő ijesztgetések nem tőlem származnak.”

A lelvélben leírt esetek természetesen kivédhetők. Tartsuk szemmel poharunkat, nehogy valaki cseppentsen bele a nem kívánt szerből. Ha baráti társaságban vagyunk figyeljünk egymásra.

Szakértők szerint sokan azért nyúlnak ehhez a szerhez, mert a szexuális vágyat is serkenti. A GHB egyébként a természetben előforduló anyag. Nagyon minimális mennyiségben található az emberi szervezetben is nagyrészt a központi idegrendszerben, valamint, borban, marhahúsban, citrusfélékben, és szinte minden állati szervezetben. Több országban a tiltott kábítószerek közé sorolták. Fogyasztása légzőszervi bénulást és egyéb mellékhatást okoz. Több haláleset és egyéb kóros tünet is írható az anyag számlájára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik