Belföld

Megújul városunk egyik főútja, a Mártírok útja

Buthy Lilla

2012. 11. 21. 11:36

Szimbolikus jelentőségű beruházást kezd Székesfehérvár Önkormányzata, hiszen a Mártírok útjának rendkívül rossz állapota már évtizedes probléma.

A jelentős forrást igénylő fejlesztés megvalósításához májusban 400 millió forintot, most pedig a csapadékvíz főgyűjtő átépítésére újabb pályázati támogatást nyert el Székesfehérvár Önkormányzata. Ezt sajtótájékoztatón jelentette be dr. Cser-Palkovics András polgármester és Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője. Az eseményen – ahol ismertették a Mártírok útja felújításának ütemezését – jelen volt a két érintett önkormányzati képviselő, Dr. Dienesné Fluck Györgyi és Dr. Kovács Zsolt is. 

“A Mártírok útja Székesfehérvár egyik legfontosabb gyűjtőútja, amely rossz műszaki állapotban van és emiatt nem tudja betölteni igazi közlekedési szerepét. Éppen ezért örömmel jelentjük be, hogy elindul a Mártírok útja felújítása. A szimbolikus jelentőségű beruházáshoz az Önkormányzat 280 millió forint önerőt biztosít. Emellett 400 millió forint támogatást nyert el Székesfehérvár az útfelújításhoz – ahogy erről már korábban beszámoltunk -, és most érkezett meg a támogató levél arról, hogy a csapadékvíz főgyűjtő átépítésére benyújtott pályázat is eredményes. Itt 150 millió forint támogatásban részesül a beruházás.” – ismertette dr. Cser-Palkovics András polgármester.

“A Mártírok útjának felújítása jó ideig napirenden volt, sorsa azonban sokáig kétséges maradt. Nagy öröm számomra, hogy Székesfehérvár országgyűlési képviselőiként, Polgármester úrral közösen sikerült elérnünk, hogy a régóta esedékes felújítás megvalósuljon. A Mártírok útja a város egyik legfontosabb és legforgalmasabb főközlekedési útvonala, így biztos vagyok abban, hogy a megújulás minden fehérvári számára könnyebbséget és előnyt jelent majd.” – mondta el Vargha Tamás országgyűlési képviselő.

A Mártírok útjának Deák Ferenc és Madách Imre utca közötti 1290 méteres szakaszán zajlanak majd a munkálatok. Ezek ütemezéséről és műszaki paramétereiről Nagy Zsolt, a Közlekedési Iroda vezetője tájékoztatta a résztvevőket.

Székesfehérvár Önkormányzata biztosítani tudja a saját forrást az induló beruházáshoz, a fennmaradó szakasz felújításához pedig tovább keresik a pályázati lehetőségeket. Ez egyébként egy távlati céllal is összefügg, ami a vasútállomáson túli terület bekapcsolását célozza a város “vérkeringésébe” – hangzott el a sajtótájékoztatón.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.