Belföld

Pénzt kapnak az egészségügyisek

Még decemberben elutalják az egészségügyi béremelésekből kimaradóknak a pótlólagos fizetésnövekményt - írta keddi számában pontosan meg nem nevezett forrásra hivatkozva a Népszabadság.

A lap szerint körülbelül másfél milliárd forint marad az egészségügyi béremelésre szánt 30,5 milliárdból, amelyből decemberben 2012. januárjáig visszamenőleg néhány ezren – köztük diplomás szakdolgozók, szociális munkások és a légi mentők munkatársai – kaphatnak fejenként havi néhány tízezer forintnyi többletbért. Az intézkedés nyolcszáz embert érint.

A pótlólag utalt emelést várhatóan egy összegben kapják az érintettek. Szintén utólag jut a pénzéhez decemberben körülbelül 3300 iskolaorvos is. Nekik viszont csak decemberre jár majd egyszeri, 28 százalékos többletbér.

A lap szerint a pótlólagos béremelés ezzel még nem zárulhat le, hiszen több, mint másfél ezren dolgoznak magáncégek által működtetett kórházakban. A lap úgy tudja: a kormány hamarosan dönt a visszavételükről, és amint bekerültek az állami irányítású intézmények körébe, az ottani dolgozók is megkapják visszamenőleges hatállyal a béremelés összegét 2012-re.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik