Belföld

Tartozás miatt kikapcsolják az áramot a kapuvári húsgyárban

A felhalmozott tartozás miatt heteken belül kikapcsolja az áramot a kapuvári húsgyárban a szolgáltató; a pénteki "főpróba" azonban közvetett veszélyhelyzetet teremtett.

A Kapuvári Hús Zrt. felszámolóbiztosa, Jendrolovics Pál Péter elmondta: a felszámolás alatt álló Kapuvári Hús Zrt. 99 százalékos tulajdonában lévő Kapuvári Bacon Kft. halmozta fel azt a mintegy 25 millió forintos tartozást, amely miatt a lépést az áramszolgáltató megtette. Csakhogy egy fél napnál hosszabb kimaradás veszélyezteti a most is működő hűtőház üzembiztonságát; itt összesen 14 tonna, a környezetre és a lakosságra is veszélyes ammónia kering a rendszerekben.

Hozzátette: a péntek délutáni lekapcsolás után három óra alatt sikerült a katasztrófavédelem megyei igazgatósága közreműködésével elintézni, hogy helyreállítsák a szolgáltatást. Így a hűtőház keringető rendszerei újraindultak, “minden környezetvédelmi veszélyhelyzet megszűnt, a rendszer szakmai felügyelete továbbra is biztosított”.

Megjegyezte, hogy a fizetésképtelenség miatt előállt helyzet rendezésére már napok óta folynak az egyeztető tárgyalások, ezért is “derült égből villámcsapásként jött a hír”, hogy rapid módon megszűntették a szolgáltatást. Hétfőn összeül a témával kapcsolatban a városi védelmi bizottság, amelyet a polgármester vezet.

A felszámolóbiztos elmondta, “a gyárkapun belül teljes a pénztelenség, az elfogadható munkafeltételek lassan megszűnnek”, már a vagyonvédelmi és állagmegóvási feladatokra sincsen forrásuk. “Húsz éve dolgozom ezen a területen, ennyire szegényes körülményekkel és ilyen partner nélküli környezettel nagyvállalati felszámolásnál még nem találkoztam” – jegyezte meg Jendrolovics Pál Péter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik