Belföld

Pénteken búcsúztatják Xantus Jánost és Vallai Pétert

Péntek délután fél négykor a Farkasréti temetőben vesznek búcsút Xantus János Balázs Béla-díjas filmrendezőtől – közölte a Magyar Filmművészek Szövetsége.

Az Eszkimó asszony fázik és a Rocktérítő című klasszikussá vált filmek rendezője november 13-án, 59 éves korában hunyt el súlyos betegségben.

Xantus János 1953. november 7-én született Budapesten, 18 évesen már szereplője volt Gazdag Gyula Sípoló macskakő című filmjének. Makk Károly osztályában 1979-ben végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd ezt követően is a legendás rendező munkatársa maradt. Társrendezője volt az Egymásra nézve című filmnek.

Xantus János 1983-ban készítette el első nagyjátékfilmjét, az Eszkimó asszony fázik című alkotást, amelyben szerepet kapott az akkori alternatív zenei élet egyik fontos egyénisége, Méhes Marietta is.

Az 1988-ban bemutatott Rocktérítő című film szintén az alternatív zenei világról szól. A film főszereplője Pajor Tamás, a Neurotic együttes énekese. Xantus János 1990 óta főleg kísérleti és dokumentumfilmeket készített; 1992 óta volt a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.

Xantus János munkásságát több díjjal is elismerték. Megkapta a tours-i fesztivál nagydíját (1980), a filmszemle elsőfilmes díját (1984), a belfort-i fesztivál két nagydíját (1984), a Figueira da Foz-i fesztivál díját (1984), 1988-ban pedig Balázs Béla-díjjal is kitüntették.

Szintén pénteken vesznek végső búcsút Vallai Péter Jászai Mari-díjas színművésztől. A Vígszínház tagjának temetése november 23-án fél 3-kor lesz a Farkasréti temető Makovecz-termében.

A kiváló színművészt életének 66. évében, 2012. november 13-án váratlanul érte a halál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik