Belföld

Színházi bemutató a lányneveldében

színház (színház, )
színház (színház, )

Harlem az intézetben.

Nevelőintézeti lányok játszanak együtt színészekkel a “Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak!” című kortárs darabban, melyet a Rákospalotai Leánynevelő Intézetben mutatnak be kedden.

Az intézet és a FÜGE Produkció közös előadása Schwechtje Mihály rendezésében látható. Kia Corthron darabjában Börcsök Enikő is szerepel.

“Amikor egy kortárs amerikai drámát a Rákospalotai Leánynevelő Intézet lakói együtt játszanak el színészekkel, bent az intézetben, akkor nemcsak a tinédzserkori terhességről, a környezetvédelemről, a fenntartható fejlődésről és a kirekesztésről akarnak beszélni, amiről Kia Corthron drámája beszél, hanem szeretnék megmutatni, hogy milyen csodálatosak ők maguk, az intézet javulásra ítélt lakói” – olvasható a produkció ismertetőjében.

Elementáris erő

A darab rendezőjét, az eredetileg filmrendező Schwechtje Mihályt a leánynevelő intézet lakóinak filmjei sarkallták arra, hogy együtt dolgozzon velük. “Olyan elementáris erő volt a játékukban, olyan természetes őszinteség, hogy az felejthetetlen volt számomra. Aztán mikor véletlenül belefutottam Kia Corthron darabjába, amelyben két várandós tinilány játszik, és egyikük a darab főszereplője, rájöttem, hogy ez remek alakalom lenne, hogy találkozhassak ezekkel az érdekes lányokkal” – mondja a rendező.

A darab Harlemben játszódik, egy afroamerikai család hétköznapjait mutatja be. “Látszólag távoli a párhuzam a magyar valósággal, de a globalizált társadalom mára ugyanazokat a társadalmi feszültségeket termeli ki” – véli Schwechtje Mihály.

Az előadás öthónapos próbafolyamat eredménye, a munkába a három színész fokozatosan kapcsolódott be. A lányok saját lakóterükben fogadják a nézőközönséget.

Az előadásban Józan László, Börcsök Enikő és Kardos Róbert mellett Laki Eleonóra, Jákovics Kriszitna és Czene Alexandra játszik, a látvány Kálmán Eszter és Izsák Lili munkája, a darabot Ruttkay Zsófia fordította.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik