Belföld

Olimpikonok Hódmezővásárhelyen

Újabb város a nemzetközi úszósport térképén: Gyurta Dániellel és Risztov Évával, és a londoni olimpia kulisszatitkaival, vasárnap.

Több alkalommal, így a 2012. Londoni Olimpia előtt is Hódmezővásárhely adott otthon a legnagyobb hazai úszók felkészüléséhez: az egész világot maga mögé utasító Gyurta Dániel, és Risztov Éva is a Gyarmati Dezső Sportuszodában készült a megmérettetésre.

Az alföldi város sportlétesítménye egyre népszerűbb mind a hazai, mind a nemzetközi úszósport körében, már nem csupán a felkészülés, de a versenyek szervezését és lebonyolítását tekintve is.

Négy ország, 34 egyesületének részvételével zajlik a VI. Hód-kupa nemzetközi úszóversenyre, amelynek keretében a Magyar Úszósport Szövetség vezetői, a létesítményben készülő olimpikonok, valamint a város vezetői újabb, a hazai és a nemzetközi úszóvilág szempontjából is jelentős bejelentésre készülnek.

Vasárnap reggel 9 órakor Lázár János országgyűlési képviselő és Gyárfás Tamás a Magyar Úszószövetség elnöke köszönti a VI. Hód-Kupa versenyzőit.

9 óra 30 perckor Almási István polgármester, Lázár János országgyűlési képviselő, Gyárfás Tamás a Magyar Úszószövetség elnöke, valamint dr. Szabó Tünde a Magyar Úszó Szövetség főtitkára, Kiss László szövetségi kapitány, Güttler Károly ifjúsági szövetségi kapitány, továbbá Gyurta Dániel és Risztov Éva olimpiai bajnokok tékékoztatnak a város és az úszószövetség további együttműködéséről, az olimpikonok felkészüléséről, valamint a nemzetközi sportversenyek hazai – és vásárhelyi – szerepvállalásáról. Különös tekintettel a 2015-ösi junior úszó Európa Bajnokságra.

10 órától Gyurta Dániel és Risztov Éva olimpiai bajnookok közönségtalálkozón mesélnek az olimpiai felkészülésről, győzelemről, a 2012. Londoni Olimpia kulisszatitkairól, valamint a jövőbeli terveikről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik